|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 96 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-96 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Farkas Sándor 2013. június 5.Dr. Miskolczy Ambrus történész professzor: A történelem sémákkal manipulálAz Eötvös Loránd Tudományegyetem erdélyi származású tanára, az MTA doktora, Felvilágosodás és a reformmozgalom kezdetei Erdélyben címmel tartotta meg első előadását a Szacsvay Akadémián. Az irodalomkutatásban is jeleskedő tudóssal Szilágyi Aladár beszélgetett. Professzor úr Marosvásárhelyen született. Felidézné néhány mondat erejéig a gyermekkora, ifjúsága éveit? Ez számomra szép és fájdalmas kérdés… Erre – a kérdés szerint – minél rövidebben kell válaszolni. Szép volt, jó volt, vége volt. Anyám Marosvásárhelyen meghalt, azután eljöttünk Budapestre. Sok szeretettel emlékszem – többek között – Puli barátomra, Nagy Ferencre, együtt jártunk halászni iskola helyett… Úgy tudom, zsoké lett Bukarestben, az élet elválasztott minket. Apám, Miskolczy Dezső neurológus orvosprofesszor volt, 1940-ben került Erdélybe. Akkor ismerte meg anyámat, Béldi Zsuzsannát, és amikor a kolozsvári egyetemet ki akarták telepíteni, ők maradtak, ő volt a rektor. Aztán az illetékes román hatóságoktól biztatást kaptak, hogy az egyetem változatlanul működhet, folytatták a munkájukat. Az orvosi kart áthelyezték Marosvásárhelyre, de amikor keresztapám, Haynal Imre belgyógyászprofesszor meglátta, hogy hova kerültek, azt mondta, ez egy istálló, és elment… Apám viszont ott maradt 1964-ig. Álmaimban persze sok minden előjön, de jó, ha vigyázunk az álmainkkal. (És az már egy rémálom, ha az interneten látom, hogy gyermekkori barátomról, Spielmann Sebestyén Mihályról szélsőjobboldali nímandok miket írnak. És még fájóbb, ha erre itt, Nagyváradon gondolok, ahol Szabó Dezső úgy érezte, hogy „Itt ütött meg, mint egy reveláció a zsidóság csodálatos teremtő ereje.” Ebből az elveszett – ám, ma is biztatással, emberi melegséggel eltöltő – világból láthatunk viszont valamit akkor, ha a sétálóutca Holnapos-szoborcsoportjára tekintünk, és el-eltűnődünk az ott megjelenített írók egy-egy írásán. Kíváncsi lennék, hogy az internetet antiszemita halandzsával teleszemetelő figurák mit is tudnának Adytól és a szoborcsoporton mellette megjelenített barátaitól idézni.) Egyébként hadd jelezzem: apám Juhász Gyulának orvosa volt, írt is egy elemzést a költő agyvelejéről. Ön még érettségi előtt került Pestre. Akkor már foglalkoztatta a pályaválasztás gondolata, mi determinálta azt, hogy történész legyen? Azt szokták mondani, hogy aki nem ért a matematikához, abból történész lesz. Nem értettem a matematikához, tehát történész lettem. De nem csak ezért. Egy ellenvilágban nőttem fel. Maniunak az apja mondta, amikor a fia magyar tankönyvekből tanult: „jaj, gyermekem, micsoda hazugságokat kell nektek megtanulni.” Ugyanezt a saját bőrömön éreztem, az emberben van valami igazságkeresési szenvedély, nem tudom, hogy miért, lehet, hogy csak bajnak, de lehet, az viszi előre. Igazából történész úgy lettem, hogy Szabad György professzorom megkérdezte, miről szeretném megírni a szakdolgozatomat, s amikor én közöltem, hogy… semmiről. Akkor azt mondta: ezt nem lehet! Szinte kínálta magát az eredete is, hogy főleg az erdélyi dolgokkal foglalkozzon. A mítoszteremtéssel, annak az eszmetörténeti vonatkozásaival is. Ugyanakkor történész létére foglalatosságai közül nem hiányzik az irodalomtörténet sem. Egy ideig Ön vezette az ELTE román tanszékét? Ez a megbízatás hogyan jött össze? Úgy, hogy a román tanszéken kitört némi válság, és nem akadt olyan, aki megfelelő képesítéssel a posztot elfoglalhatta volna. Én akkoriban védtem meg kandidátusi értekezésemet Erdély történetéből, így adódott ez. Az Erdély története című gyűjteményes munkában én írtam a reformkori és az 1848–49-es fejezetet. Meg kell mondanom, én nem vagyok nagy irodalmár, kevés írót szeretek, azokat viszont alaposabban olvasom. Elsősorban Camus-t és Dosztojevszkijt. De azért sokat írtam Kazinczyról, igaz, elsősorban a politikusról, és írtam egy könyvet Bartók nagy költeménye, a Cantata profana geneziséről. Egyébként némileg az erdélyi magyar irodalomban nőttem fel, mert megörököltük egyrészt Sényi Lászlónak, másrészt Bornemissza Karolának az Erdélyi Szépmíves Céh-sorozatát. Abból elég sok kötetet megnéztem, és kialakult valami mély erdélyi illuzionizmus bennem, mert Wass Albert és Nagy István, olyanok, akik nem szerették egymást, és akiket én sem nagyon szeretek most, akkor még egész jól megfértek egymás mellett. Voltak a történelemnek olyan pillanatai, amikor sikerült az embereknek együtt dolgozniuk nemesebb eszmények érdekében. Felemelő, és ez az erdélyi elit-illuzionizmus még most is megvan bennem, időnként ehhez visszatérek, ezzel foglalkozom, holott tudom, hogy amit Tündérkertnek nevezünk, az nem tündérkert vagy nagyon is az. Mert a tündérek nem olyan jóságos, hanem kifejezetten ártó lények, és a kortársak is így értették, ameddig Móricz Zsigmond, illetve előtte Gyarmati Zsigáné ezt a mítoszt ki nem találta. Ezzel, azt hiszem, megérkeztünk a mítoszok világába… Hadd jegyezzek meg még valamit, ami jó cáfolata annak, hogy Miskolczy Ambrus úgymond „nem foglalkozik az irodalommal”: a Várad folyóirat 2011/8-as számában közölt egy érdekes tanulmányt a Mioriţáról, Ballada, folklór, nemzetkarakterológia címmel… Igen, a Mioriţáról írtam egy nagyobb értekezést és egy könyvet, ami most vár megjelenésre. Alkalom szüli a tolvajt, még a Ceauşescu-korban bejártam a budapesti román nagykövetségre, ahol könyveket kaptam. Ugye, az ember sok mindenre képes, annak megvolt a gyöngéd bája. Miután megtörtént a rendszerváltozás, az egyik ottani atyafi, aki hálás volt nekem, hogy bejártam, mert már senki nem állt velük szóba, közölte: eljött az ideje, hogy engem is kinyírjanak, mert… régi módon írom a történelmet, amint azt az Erdély története is tanúsítja. Zárójelben megjegyzem: szerintem Erdély történetét senki nem írta meg korszerűbben, mint ahogy mi tettük. Ezek után, amikor kijöttem, pontosan tudtam, hogy nekem egy olyan értekezést kell írnom, amelyben minden benne van: történelem, irodalom, és az, amit ma transzkulturalitásnak és interkulturalitásnak nevezünk. A Mioriţa ilyen szempontból ideális volt, mert valóban bejárta a világot, a modern mítoszképzésnek alanya, tárgya, alfája és omegája ebben a mi térségünkben. Be kell vallanom, ez a téma egyik kedvenc szórakozásom, az egyik dédapám pásztor volt Bácskában, tehát némi aktív atavizmus is munkált bennem. Milyen a viszonya a román kutatókkal, van, akivel érdemben munkakapcsolatot tud tartani? A magam módján mindig jó kapcsolataim voltak. Ezt részben annak is köszönhettem, hogy apám a Román Akadémiának is a tagja volt, és mondjuk, az eléggé mindenható Ştefan Pascu kollegával egész jól el lehetett beszélgetni az időjárásról, hogy ne beszéljünk másról… Nota bene, még segítette is egy kicsit a kutatásaimat, amennyire tudta, és átszólt a levéltárba, hogy adjanak valami anyagot. Azokkal a román történészekkel van igazán jó kapcsolatom, akik maguk is kutattak a levéltárban. Kialakul egyfajta szolidaritás, még akkor is, ha tudjuk egymásról, hogy bizonyos kérdésekben a véleményünk nem egyezik. A román történetírás mindig is kétpólusú volt. Részint van egy nagyon magas, európai szintű teljesítmény, és hát az ellenpólus az nem egészen ilyen. Számomra, amikor a Ceauşescu-érában, abban a szellemi sivatagban forgolódtam, Henri H. Stahlnak a munkássága volt a vonzó, ahogyan ő e teljesen átpolitizált, átnacionalizált, hiszterizált táj fölé emelkedve, szociológia címén a legjobb, legnemesebb történetírást művelte. Ma pedig ezt az európai csúcsokkal felérő vonulatot Lucian Boia képviseli. Akiről professzor úr többször is írt… Igen, most fog megjelenni egy könyvem, amiben három Lucian Boiáról szóló recenzióm szerepel. Ő pontosan példázza azt, hogy a történelem művészet is, írásművészet. Legutóbb Matei Vişniec nálunk, a Román Tanszéken járt, és arról bölcselkedtünk, hogy az irodalom felől sokkal jobban meg lehet érteni egy országot, mint ha a történetírás felől közelítjük meg. Az irodalom árnyalatokat jelenít meg, a történelem meg sémákkal manipulál. Hadd térjünk rá előadása egyik témájára. Erdélynek a 18. század végén is megvolt a sajátos státusa, ebben fontos szerepe volt az 1796-os országgyűlésnek. Ennek a rendi alkotmányosság visszaállítása volt az egyik fő követelménye. Jól látom ezt? Ez teljesen így van. II. József vezette be a legbrutálisabb reformdiktatúrát, mely Erdélyben volt a legkeményebb. Irgalmatlanul fölszámolta a rendi nemzeteket, sőt, a „szász nemzet” kifejezést be is tiltotta, nem ismerte el csak az erdélyieket, Siebenbürgereket. Fel akarta számolni „a nacionalizmusokat”. A józsefi politikában van valami „ördögi”, az, amit programszerűen vallott: a nagyokat megalázni és elszegényíteni. Ilyen programmal nem lehet csak ellenhatásokat kiváltani. Felülről akarta nivellálni a társadalmat, az állam szolgáivá tenni mindenkit. Az ő ideálja a modern katonai jóléti állam volt, amelyik úgy működik, mint egy hadsereg. A cél az is volt, a háború, a balkáni hódítás. Ebbe csak belebukni lehetett. Anyja többször is meg akarta fosztani a trónöröklés lehetőségétől, az öccse, Lipót meg őrültnek tartotta, miután elolvasta a különböző állampolitikai fejtegetéseit. Kazinczy a feljegyzéseiben leírja: „A József felvilágosodottsága hadnagyocskai felvilágosodás volt, s igen gyakran csak pajzánság.” Volt viszont egy ragyogó reformnemzedék, amelyik bizonyos mérsékeltebb reformokra hajlandó volt, mint azt az 1790-es évek fejleményei bizonyítják. A rendi alkotmánynak a visszaállítása kiindulópont lehetett volna a mérsékeltebb reformpolitika számára. Közbejött a francia forradalom, a francia forradalom radikalizálódása, párhuzamosan a reakció elhatalmasodása. Ami a jakobinus mozgalom elterjedését illeti, Partiumban olyan jeles hívei voltak, mint Kazinczy Ferenc avagy Szentjóbi Szabó László, Erdélyben mennyire volt jelen a jakobinizmus? Hát ez az, amit nem tudunk, tudniillik Bánffy György gubernátor nagyon bölcsen, nagyon okosan eltűntette a nyomokat. Mentek a feljelentések, hogy Erdélyben is hatalmas összeesküvés készül, megalakult a Diána vadásztársaság, egy erdélyi hadsereg felállításának a tervét dolgozta ki. Valószínűleg arra készültek – ahogy a magyarországi jakobinusok is –, hogy adott esetben, ha megjelennek a francia hadak, akkor itt felfordulás lesz, és annak akarták az elejét venni. Térjünk vissza ahhoz a bizonyos 1795-ös diétához. Állandó kérdés volt Erdély uniója a Magyar Királysággal, a magyar nyelv és kultúra helyzete is. Aranka Györgynek a Nyelvművelő Társaság létrehozására vonatkozó javaslata mennyire maradt a kezdeményezés szintjén, mennyire vált közkinccsé? Egy hatalmas fordulatnak vagyunk tanúi. Éspedig a nyelvi nemzet megjelenésének. Hadd idézzük Bessenyeit (ha már Biharban vagyunk): minden nemzetet a nyelve tesz tudóssá. Kialakul az a hangulat, az a meggyőződés, hogy a nyugati kultúrához csak az anyanyelven keresztül lehet fölzárkózni, erre a Nyugat a jó példa, ahonnan a latint száműzték. Azt lehet mondani, a történelmi Magyarországot a latin nyelv tartotta össze, mint „lingua franca”, mert horvátok, szlovákok, magyarok, németek, románok ezen a nyelven értették meg egymást. A nyelvi nacionalizmus radikális fordulat, mely elveti a viszályoknak a magvát is. A kérdés most már az: vajon a magyar nyelvet a latin helyére lehet-e ültetni, és meg lehet-e nyerni a magyar nyelvnek a nem magyarokat? De minden nép a maga nyelvén akar tudós lenni, ezt akarják tenni magyarok, románok, szlovákok, horvátok. Az 1848-49-es forradalomnak az a nagy tanulsága, hogy adott esetben mégis lehet valamilyen kompromisszumot, köztes megoldást elérni. És ami tragikus fejlemény, az, hogy Magyarországot nem sikerült Svájccá alakítani. Lónyai Menyhért azokban a márciusi napokban írja a pozsonyi diétáról: hát igen, elképzelhető, hogy most egy éves polgárháborúnak nézünk elébe, és a végén hazánk valamiféle Svájccá alakul… Ami a reformkort illeti, ugye, Erdélyben is egyre erősebben érződnek a hatásai ezeknek a törekvéseknek. Hadd szorítkozzak csupán két személyiségre, Wesselényi Miklósra és Bölöni Farkas Sándorra gondolok. Mennyire emblematikus alakjai ők ennek a kornak? Ők az igazi emblematikus figurái ennek a kornak. Hadd kezdjem Bölöni Farkas Sándorral. Amerikát megjárja, a könyve óriási siker, Gyulay Lajos írja róla, hogy amerikai utazását még a hentesek is olvassák Kolozsvárt. Egy másik világnak az üzenetét hozza. Nagyjából ugyanabban az időben járja meg Amerikát, mint Alexis de Tocqueville, a francia történész. Tocqueville briliáns, gazdag fejtegetésekben írja le elméletileg azt, hogy az egyenlőség olyan eszme, amely előtt nincs akadály, az egyenlőségi vágy szenvedélye miden akadályt el fog söpörni. A világ arra felé megy. Bölöni Farkas Sándor ugyanezt mondja el, de az empíria felől közelíti meg a kérdést. Amerikában az embereknek csak egyetlen útlevelük van: a természetjog, az egyenlőség – többet ilyen cenzúrai viszonyok között Erdélyben nem lehetett megtenni. Elszorul az embernek a szíve, miért nem alakulhatott ki nálunk – már csak a cenzúra miatt is – olyan magas, disztinktív diszkusszió, mint a franciáknál. Bölöninek még egy gondolatát érdemes kiemelni, mégpedig a naplójából. A lelkiismeret gondolatát, amikor egy képzeletbeli bíróság elé idézi magát, és azt mondja, igen, „más nemzetnek a nyelvét el akartam venni”. Tudniillik előszeretettel melengette a magyarosítási törekvéseket. És megjelent írásaiban a tolerancia gondolata. Bölöni Farkas Sándor abban segít, hogy a tolerancia eszményét ébren tartsuk, és ne felejtsük el. És ami Wesselényi Miklóst illeti, miként sommázná az ő történelmi szerepét? Wesselényi Miklós romantikus hős, a magyar reformmozgalom alapító egyénisége, Kossuthnak a mestere. Wesselényi jelöli ki a reformmozgalomnak az útját, akkor, amikor szembefordul Széchenyivel. Igen, politikai harcot kell vívni, ha az ország nem akar kiszolgáltatott állapotba kerülni. A reformokat nem lehet csak politikai harc útján elérni. Tudniillik ment egy csúnya játék, amelyet II. József úgy mondott: „ha a paraszt nem akar velünk lenni, akkor nekünk végünk van”. Gyakorlatilag az uralkodói hatalom szövetkezni akart a parasztsággal, hogy sakkban tartsa azt a társadalmi réteget, amelyik korszerű alkotmányos berendezkedést kíván. Ez egy az egész térségünkben lezajló játék, Wesselényi ezt ismerte fel, jobbágyfelszabadítással akarta elejét venni. Kossuth már a harmincas években kimondta: előbb-utóbb ki fog törni az európai forradalom. Az ember szabad akar lenni, joga van hozzá. Vörösmarty írta: „Fölfelé megy borban a gyöngy. Jól teszi.” Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2013. október 25.Arról, hogy mi dolgunk a világon*In laudem – Dávid Gyula Amikor az Árapatakon 1928. augusztus 13-án született Dávid Gyula szerkesztő, irodalomtörténész csöndesen megérkezik és lelkesítő figyelemmel követi az eseményeket, s ha szól, célokat fogalmaz meg, ha nem szól, lelkifurdalásunk támad; járása-kelése valami egyértelmű úton levés benyomását kelti, mintha kicsit a föld felett is járna... Pedig csak arról van szó, hogy eszmények útján jár, hogy meglelte szabadságát, amely szerint az élet sokféleségében önmaga számára folyamatosan értelmes feladatokat lát meg, fogalmaz meg és visz jó végre. De ha jobban megnézzük, ez az önmaga – noha szép családot is jelent – nagyon is az olvasni, tudni, érteni vágyó és bízzunk benne: a kincseit el nem herdáló közösség váteszi tagja is. ...Van és mindig is volt dolga a világon: amikor a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakát 1951-ben elvégezve szintén Kolozsvárt az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztője volt; amikor ösztöndíjas aspiráns, majd 1956-ban tanársegéd lett a Bolyai Egyetemen. S aztán, szakképzetlen munkásként volt a kolozsvári Városgazdálkodási Vállalatnál, sőt, amikor öt éven keresztül munkanélküli volt, akkor is (1965–70). Vörösmarty szavaival mondom, hogy ereje „szerint és a legnemesbekért” dolgozott a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként is 1970-től nyugdíjazásáig (1992), a Kriterion Romániai Magyar Irók sorozata gondozójaként 22 éven keresztül, a Polis Könykiadó ügyvezetőjeként 1992 óta (többek között a Remekírók Diákkönyvtára sorozat révén), az Erdélyi Múzeum folyóirat, az Erdélyi Tudományos füzetek könyvsorozat, a Romániai Magyar Bibliográfiák, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztőjeként, sőt ennek a 3. kötettől kezdve főszerkesztőjeként, a EMKE elnökeként (1991–1999) és a felsorolás koránt sem teljes. ...A több mint 250 kötet szerkesztőjeként, tankönyvszerkesztőként (A romániai magyar irodalom története), a Reményik-, a Bánffy-életmű kiadójaként, a filológia magas szintű művelőjeként tekintünk ma Dávid Gyulára. E pálya elején, amelyet a társadalmi szolidaritásban és közvetíthető tudásban összefoglalható eszmények következetes érvényesítése jellemez, az ember társadalmi-politikai kiszolgáltatottsága mint sorsfordító, de nem lélekcserélő próbatétel jelentkezett – akkor, amikor az 1956-os magyarországi forradalom romániai hatásának is nevezhető események bekövetkeztek; voltaképpen az ’56-os magyarországi forradalmat a politikai önkény tisztogatási programja jegyében ürügyként használó romániai államapparátus megtorló akciója révén. A szép irodalomtörténészi-felsőoktatási karrier elé néző, egyébként a közösségért való munkálkodásban mindig is értelmet látó fiatalt koholt vádakkal tartóztatták le 1957-ben és ítélték el hét évre. Mert korábban egy kollégájával beszélgettek a magyarországi forradalomról és azt nem helytelenítették. Mert néhány diákkal halottak napján kivonult a Házsongárdi temetőbe, felkeresték Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Kriza János, Reményik Sándor sírját vagy emlékjelét: erre hivatkozva (és provokációkkal, vallatással, megtévesztéssel, zsarolással gyűjtve a politikai döntéshez hamis bizonyítékokat) távolították el munkahelyéről, egyfajta életútról, vetették alá lelki és testi tortúráknak. Hogyan tudhatta megőrizni szellemi frissességét, az emberbe az értelmes életbe vetett hitét e hét szűk esztendőben (és az azt követőkben)? Állítása szerint szenvedőből megfigyelővé vált, kiszakította magát abból a kontextusból, amelyben élt: képes volt elvonatkoztatni a körülményektől. Több fogolytársával együtt (hogy csak néhányat említsünk: Páskándi Gézával, Várhegyi Istvánnal és László Dezsővel) a tanulás lehetséges formáit kereste. Micsoda hét esztendő! Színhelyei a kolozsvári Szekuritáté, a szamosújvári börtön, ismét Kolozsvár, 1959: a Duna-deltai Periprava-Grind, Salcia, Luciu-Giurgeni, Grădina, Stoeneşti, majd újra Szamosújvár. A könyveket mindig is értékelő családból származó Dávid Gyula maga is könyves ember: az általa írt vagy szerkesztett művek sorából politikai elítéltsége tapasztalatait is megjelenítő, de főleg a méltatlan feledés ellenében megtervezett és megvalósított jelentős munkát emelném itt ki. Az erdélyi 56-osok életrajzi adattárát 2004–2005-ben szerkesztette azokra figyelve, akiknek ügye közvetlenül vagy közvetve, de kapcsolódott a magyar forradalom romániai kihatásainak az ő szavával élve jelenségkomplexumához. Sorstársait is megszólította, az életrajz formát találta mértéktartó és a későbbi értelmezés számára is legmegbízhatóbb szövegtípusnak: a pályák emlékezete tömören és felszólító erővel kerül be az emberi szenvedéstörténet példázatai sorába. Az emberi méltánytalanság sem cinikussá, sem embergyűlölővé nem tette, életerejét ma sem valamiféle bosszúvágy vagy a kivételesség tudata adja. „Igaz örökséggel új szövetségre lépni...” A hétköznapok egymásra torlódó tennivalóiban a köz fogalmát nem tartja értelmevesztettnek. Jogunk van a saját múltunkhoz, az átéltek megjelenítése is erőfeszítést, összpontosítást, sokféle döntést feltételez. Összehangolt munka, hosszú távú tervezés és a megbecsülés formái nélkül jelenünk és jövőnk bizonytalan, jelzi az eszménykövető, kultúrával politizáló kisebbségi. Az értelmes feladatokat megfogalmazó, azokat bizakodva, szívós és módszeres következetességgel megvalósító élet: ez ama szabadság, amelyben igazi önmagát megteremtette Dávid Gyula, s amely által mégiscsak közelít eszményeihez az ember. Adassék néki tisztelet. *Elhangzott a díjátadó ünnepség alkalmával Kolozsváron, az 1956-os magyar forradalom évfordulója alkalmából rendezett szerda esti ünnepségen Balog Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője átadta Dávid Gyulának a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. A magas állami kitüntetést Áder János magyar köztársasági elnök adományozta az író, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő és könyvkiadó Dávid Gyulának a magyar irodalomban végzett kimagasló tevékenysége, irodalmi életútja elismeréseként Augusztus 20-a alkalmából, az átadásra azonban csak most került sor. Köszönő beszédében a kitüntetett örömét fejezte ki, hogy éppen erre az időpontra időzítették az eseményt. Dávid Gyula munkásságát Magdó János, magyar főkonzul és Egyed Emese irodalomtörténész méltatta. A magyar főkonzulátus által szervezett megemlékezésen magyar közéleti személyiségek, egyházvezetők és politikusok mellett Emil Boc polgármester is jelen volt, aki magyarul köszöntötte a jelenlevőket, valamint Mihnea Iuoras szociáldemokrata alprefektus is. Szabadság (Kolozsvár) 2013. november 11.14 éves a HajdinaMarosludas Személyazonossági címmel szervezett ünnepi előadást szombaton a Hajdina Kulturális Egyesület, melyen a helybeli néptáncegyüttes megalakulásának 14. évfordulóját ünnepelték. Az együttest Tóth Sándor hitoktató a helyi művelődési élet felpezsdítéséért, zenei anyanyelvünk és tánckultúránk elsajátíttatásáért hozta létre. Jelenleg ötvenen táncolnak a Hajdina, a Pohánka és a Tatárka együttesekben. Előbbiben 28-an, a középcsoportban 16-an, míg a Tatárkában hatan. Az együttes első táncoktatója Iszlai Camill Zsolt volt, akit meghívtak az ünnepi alkalomra. Jelenleg Kásler Magdi és Farkas Sándor Csaba oktatja a csoportokat. A zenészek, a Halicska együttes Sinkó András tanítványai, ők húzzák a talpalávalót. Lapunk hasábjain nagyon sokszor jelent már meg elismerés a Hajdina néptánc-együttesről, Tóth Sándort arról kérdeztük, hogy az együttes életéből milyen kiemelkedő eseményt említene. – 2010-ben 41 fellépésünk volt, több mint 5000 kilométert tettünk meg, ez rekordszámba megy. Idén a Vajdaságban, Korfu szigetén, Kárpátalján Tégláson léptünk fel. Mindenütt sikerünk volt. A gyerekek, fiatalok többnyire ludasiak, de vannak a környező falvakból is. Heti egy alkalommal tartunk próbát, fellépések előtt többször is találkozunk. Szombat este mezőségi, felcsíki, vajda-szentiványi és kalotaszegi táncot mutattunk be. A Tatárka a szürettel kapcsolatos összeállítással jelentkezett. Ez ünnepi alkalommal nem hagyhattuk ki A bor dicséretét sem, amelynek olyan nagy sikere volt az évek során – mondta az együttes szellemi atyja. Amíg folyt az előadás, a gulyás is főtt, amit műsor után szolgáltak fel. Ez is jó alkalom volt a közösségépítésre, szórakozásra és az együvé tartozás megélésének örömére. Népújság (Marosvásárhely) 2014. május 16.Újabb síroknak biztosítanának védettséget a HázsongárdbanKelemen Hunor kulturális miniszter szerint a kolozsvári Házsongárdi temető újabb sírjainak kell műemléki védettséget biztosítani. A tárcavezető a történeti temetők örökségi értékeinek a megőrzéséről és a Házsongárdi temetőről szóló nemzetközi szeminárium megnyitóján mondott beszédet péntek reggel Kolozsváron. Kelemen Hunor emlékeztetett arra, hogy korábbi miniszteri mandátuma idején, 2012-ben nyilvánították védettnek a műemléknek minősülő temető 392 síremlékét. „Tovább kell haladni ezen az úton” – jelentette ki az RMDSZ elnöki tisztségét is betöltő politikus. Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan kell megtalálni a forrásokat, amelyekkel a történelmi jelentőségű sírokat helyre lehet állítani. A miniszter szerint elsősorban az örökös nélküli sírok esetében van felelőssége a közösségnek, a városnak és a tárcának. Kelemen Hunor megjegyezte, elég egy sétát tenni a 429 éves sírkertben, és kiderül, hogy az nemcsak Kolozsvár, hanem Erdély, Románia és Európa örökségének is fontos része, amit semmiképpen nem szabad veszni hagyni. Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a város egyik legértékesebb műemlékeként említette a Házsongárdi temetőt, amellyel a város méltán büszkélkedhet. A volt miniszterelnök Kelemen Hunor érdemének tartotta, hogy 392 sír műemléki védelmet kapott, és reményét fejezte ki, hogy a lista tovább bővül. Emil Boc köszönetet mondott a szeminárium kolozsvári megszervezéséért, megjegyezve, hogy a rendezvényen bemutatandó nyugati példákból a kolozsvári városvezetés is sokat tanulhat. A mulandóság emlékkövei című szeminárium keretében portugál, spanyol, olasz, osztrák, angliai, amerikai, magyarországi és romániai szakemberek osztják meg a történelmi temetők irányításában, megőrzésében, népszerűsítésében szerzett eddigi tapasztalataikat az érintett helyi vezetőkkel, civil szervezetekkel, kutatókkal. A kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugszik az erdélyi magyarság megannyi kiemelkedő személyisége. A védetté nyilvánított sírok között van Apáczai Csere János, Tóthfalusi Kis Miklós, Szenczi Molnár Albert, Bölöni Farkas Sándor, Kriza János, Dsida Jenő, Jósika Miklós, Xántus János sírboltja, Szilágyi Domokos és Hervay Gizella közös síremléke. Krónika (Kolozsvár) 2014. június 17.KalákaszellemBizonyára sokan felkapják a fejüket, amikor Apáczai Csere Jánosnak, Brassai Sámuelnek, Bölöni Farkas Sándornak, Orbán Balázsnak, Kővári Lászlónak, gróf Mikó Imrének, Wesselényi Miklósnak vagy Kós Károlynak az erdélyi gazdasági gondolkodásban betöltött szerepéről hallanak Pedig ezek az érdemek túlhaladták régiónk határait, elegendő, ha csak a polihisztor Brassaira gondolunk, akinek ilyen vonatkozású könyvét a mai Harvard Egyetem négy nyelven adta ki. A későbbi utódok közül idesorolható Berde Áron, Erdély első közgazdászprofesszora, Debreczeni Márton, a helyi bányászat „guruja”, Rajka Péter, az erdélyi gépgyártás úttörője és társaik: Gyárfás Elemér, Kovrig Béla, Oberding József György, Nagy Miklós, Imreh István, Szász Pál, Gávai Gaál Jenő, Barabás Endre, Vencel József stb. ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár) 2014. augusztus 26.Elek apó szülőföldjén (Nyári vendégforgalom Erdővidéken)Akik Erdővidék érdeklődésre méltó látnivalóit, idegenforgalmi kínálatát akarják megismerni, immár nem ütköznek információhiányba. A rendszerváltás után eltelt közel negyedszázad alatt nemcsak a világháló, hanem a helybeli könyvkiadó, a helyi lapok is gondoskodtak arról, hogy kellő mennyiségű tájékoztató jellegű tudnivalót tegyenek közzé Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid, Kriza János, Bölöni Farkas Sándor és Apáczai Csere János szülőföldjéről. Augusztus vége, szeptember első fele itt még nyári turistaszezon. Setétpatak hangos lesz Pál-Szilágyi Éva nem az az asszony, aki megfutamodik a nehézségek elől. Két táborozó csoport közötti szabad idejében azonban hiába kerestük setétpataki vendégházánál, telefonon mondta el, hogy sikerült nem kis befektetéssel lakhatóvá-használhatóvá tenni a Baróti-hegyek szívében, festői környezetben meghúzódó vendéglakot, a nyáron majdnem telt házzal dolgoztak. Főleg hétvégeken igényelték a tágas, 45 férőhelyes táborházat a vendégcsoportok, s mert ők nem válogatnak a szállóvendégek között, a jó székely és a román konyha sok pihenni-kiruccanni vágyót ide vonzott. Augusztus 29-i kezdettel Setétpatak ad otthont a Székely Sziget Nemzeti Tábornak – jelezte, de olvasni lehet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom honlapján is: „Ami már bizonyos, táncolni fogunk, s ha még nem tudunk, arra is lesz lehetőség, hogy megtanuljunk néhány lépést, hiszen lesz táncház, táncoktatás. Akik túrázni szeretnének, azoknak sem kell aggódniuk, mindenképp hozzanak túrabakancsot. Amit még megoszthatunk a nagyérdeművel a programokkal kapcsolatosan, hogy harcosoknak lesz airsoftjáték, olvasni vágyóknak könyvbemutató, és végül, de nem utolsósorban, ha tetszik, ha nem, lesz határőrség élőben!” Szeptember elejére is jelentkeztek már vendégek – közölte Pál-Szilágyi Éva, aki nem idegenkedik a reklámoktól, de mint mondta, számtalanszor bebizonyosodott, hogy szájról szájra is hatásos a hírterjesztés. A Setétpatak iránt érdeklődőknek azt is kell tudniuk, hogy az erdős környezetben fekvő tábor környékén is akad látnivaló: a patak forrásvidékén borvíz tör fel a mélyből, közel a Kincses-barlang, és csupán 3,5 kilométer távolságra Uzonkafürdő! Benedek Elek szülőfalujában, Kisbaconban – ahol emlékháza is megtekinthető – évek óta működik a Pál-Szilágyi Éva tulajdonát képező Melinda Panzió, amely egy 1903-ban épült, teljesen felújított székely családi ház, újjávarázsolt eredeti bútorzattal, három szobával, két fürdőszobával, nyolc férőhellyel. Ha igény mutatkozik rá, kulcsosház formájában is használható, a melegebb évszakokban fedett nyári szálláshelyekkel. A múlt századelő bútorai között igazán jól érzik magukat a vakációzó vendégek. A télen érkező – mert eljön ám a tél is – élvezheti a pattogó tűz hangulatát, lovas szánnal juthat fel a Dél-Hargita fenyvesei közé. A vidék jellegzetes ételeit, készítményeit is megkóstolhatja. Kisbaconban „zakatol” a vidék egyik működő vízimalma! Jó a Jázmin kínálata A bibarcfalvi Jázmin Panzióba kopogtattunk be. Kiss Hajnal tulajdonos nemhiába nyugalmazott tanítónő, tudja, hogy a vendéget csak kiváló kínálattal, kényelemmel és kifogástalan konyhával lehet ismét visszahozni a borvizes faluba. Látogatásunk idején gyomlált, mentette a még menthető virágokat, mert nem mindegy, milyen egy vendégház udvara. – Nem mondhatnám, hogy rossz volt a nyári forgalom – jegyeztük szavait. – Jöttek vendégeink külföldről és belföldről is, s mert több a szálláshelyünk, ki tudtuk szolgálni azokat a munkásokat is, akik a Baróton épülő bevásárlóközpont építésénél dolgoztak. Azt szokták mondani, ha nem csurran, hát cseppen. Ebből az „iparból” nem lehetne megélni, de mi nyugdíjasok vagyunk, és próbálunk kapaszkodni. Ahány megszálló, annyi típusú: van, aki csak átutazik, más csak pihenni akar, de akad olyan is, aki meg akarja ismerni a környéket, s ebben tudunk segíteni. Bibarcfalva egyébként mindig is híres volt ásványvizeiről, kalciumban és magnéziumban gazdag gyógyvizeiről. Sajnos, meleg kádas fürdője és hideg strandfürdője most nem működik, a városi önkormányzat – mert Barót városhoz tartozunk, s a médiából tudom – állítólag elárverezi! Én hiszem, hogy sikerül felújítani, és ez a hely visszakapja egykori varázsát. Kissé furcsállom, hogy ott, ahol nem volt gazdag hagyománya a fürdőkultúrának, mint például Bölönben, kezelőközpontot építettek, s Bibarcfalva A borvíz útja programból kimaradt. Itt, ahol a föld mélye tele ásványvízzel, nagyon fontos lenne a kanalizálás, mert nagy esőzések idején a felszíni szennyvizek beszivároghatnak a föld rétegeibe, és veszélyeztethetik a borvizeket. A városatyák civakodnak, s ilyenkor lelassulhat a haladás. A faluban is akad látnivaló, hiszen a helybeli református templomban található a vidék egyetlen feltárt, szépen restaurált Szent László-falfestményrészlete. Dobásnyira tőlünk Barót város gazdagnak mondható vendégforgalmi látnivalóival. A Bella-Kriszta nyitva, a Derzs Panzióban is telt ház Nem könnyű feloldani a két baróti vendégház nevének etimológiáját. Bella és Kriszta a nevüket viselő panzió tulajdonosainak, Sámuel Mária Magdolnának és Kolumbán Alpárnak Amerikában élő lányai. Az udvaron Kolumbán Albert házigazda fogadott. – Aránylag jó a turistanyár – mondta –, majdnem telt házzal működtünk. Nálunk is szálláshelyre akadtak a baróti szupermarket építésénél dolgozók, a Barót Napok alkalmával itt szálltak meg a budafok-tétényiek s azok a vendégek – köztük mongóliai tudósok is –, akik a helybeli múzeum által szervezett hun táborban vettek részt. Még nincs vége a nyári szezonnak, hétvégére magyarországi vendégeket várunk. Igényesen berendezett szobáink, a kényelem, a vendéglátói szeretet és a finom falatok biztosítják, hogy aki egyszer itt megszáll, az bizonyosan visszatér. Panziónkban öt szoba van, ebből egy franciaágyas, három kétágyas és egy egyágyas, igény szerint mindenikbe pótágyat lehet betenni: 12–14 személyt tudunk elszállásolni. Öt szobához négy fürdőszoba tartozik. – A vendégeknek svédasztalos reggelit, ebédet és vacsorát is biztosítunk – folytatta Mária Magdolna, akivel utunk alkalmával egy naturista tanácskozás résztvevőjeként a Dél-Hargitában, a Kormos Panziónál beszélgettünk. – Vannak nekünk igazi székely és erdélyi ételajánlataink. A baróti Tortoma Könyvkiadó négy évvel ezelőtt ismét megjelentette a baróti származású Zelch Manci régi szakácskönyvét, mely itt jelent meg 1934-ben, úgyhogy nálunk ételválasztékban nincsen hiány. Panziónkban konyha is áll a vendégek rendelkezésére. A házhoz nagy kert és udvar tartozik, grillsütővel, kemencével, kerti bútorokkal, függőággyal. Az autóknak parkolót biztosítunk. A környéken igen sok kirándulóhely és túralehetőség várja az Erdély-imádókat. Ötven kilométer távolságra a brassói Aqua Park, kissé közelebb a Szent Anna-tó. Vendégeink részt vehetnek házikenyér-, lepény- és kürtőskalácssütésen, pálinkafőzésen is. A Derzs Panziót Homoród menti vállalkozó építette, aki szülőfalujáról, a Szent László-falfreskóiról híres Székelyderzsről nevezte el és jegyeztette be. Jelenleg Barót város testvértelepülésének, Dabas önkormányzatának tulajdona, harminc személy kényelmes befogadására felkészülve. A szobák többségéhez saját fürdőszoba és WC, állandó hideg-melegvíz-ellátás tartozik. Az épületben 35 férőhelyes vendéglő is található. – Három hónapig Erdéllyel ismerkedő dabasi gyermekcsoportokat láttunk vendégül – tájékoztatott Péter Erzsébet helyi megbízott. – Számos felnőttcsoport is jött, többek között budapesti vendégek. Panziónk remek lehetőséget kínál Barót és a környék nevezetességeinek és természeti értékeinek megtekintésére. Kormos vize csendes csobogása „Erdővidék! Hogy muzsikál a név zenéje. Hogy hív a Vargyas, a Kormos vize csendes csobogása s a Dél-Hargita fenyvesei...” Ismerősen hangzanak a szavak, amelyeket Erdővidék című útikalauzomban raktam egymás mellé 1973-ban. A Kormos vize mellett robogtunk a Kormos Panziót keresve. Csak a hegyek őrzik még régi körvonalaikat, már rég emlék az erdőfülei diatomitbánya, azóta régészek kutatták Csipán mezejét, de kitartóan csordogál a Kuvaszói borvíz, s itt-ott az öreg fákon még látni rég festett turistajelzéseinket. Kuvaszó tövénél ismerősként fogad Benkő Lehel, a négymargarétás Kormos Panzió tulajdonosa és felsége, Zsuzsanna. Éppen egy magyarországi naturista tudóscsoport tartotta az udvaron megbeszélését. Kívánatos délebéd illatát hordozta a szél, s egy idős ember egy kisfiút horgászni tanított a panzió udvarán lévő pisztrángos tóban. A tulajdonos bemutatta csodás vendégházát. – Még mindig nem az a lefedettség, amire várunk – mondta –, de egyre több a visszatérő vendég, újakat is hoznak magukkal. Általában elégedettek vagyunk. Hat szobában a férőhelyek száma tizenöt. Van egy öt férőhelyes lakosztály és az ebédlő mellett tágas konferenciaterem. Innen könnyen elérhetőek – 15–20 kilométeres körzetben – Észak-Erdővidék vendégforgalmi objektumai, s a Dél-Hargita gerincén túl a Szentimrei Büdösfürdő, valamint az Andrási család ősi fészke, Csíkszentkirály. Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. február 4.Berde Mózsa itthonAz 1848–49-es háromszéki önvédelmi harc jeles alakjának emlékévébe léptünk. Laborfalva nagy szülöttjére, Berde Mózsára (1815–1893) emlékeztet lapunk ez évi falinaptára is. Berde Mózsát a székely katonaság választotta meg népképviseleti országgyűlési követének, részt vett a kolozsvári országgyűlés jobbágyfelszabadítási törvénytervezetének összeállításában, s küzdelme eredményeként a képviselőház kimondta a határőrrendszer megszüntetését. Kormánybiztosként résztvevője volt az Agyagfalvi Nemzeti Gyűlésnek, szervezője Háromszék önvédelmi harcának, jótevője egyházának. Barangolás a bölcsőhelyen Egymást követik a rohanó gépkocsik a Laborfalvát átszelő nemzetközi úton. Rohan a nagyvilág, pereg az egyre gyorsuló jelen, s mi ebben a zajban keressük Berde Mózsa emlékét. Segítségül hívtuk életrajzíróit, néhai Benczédi Gergely unitárius főgimnáziumi tanárt, Jakab Eleket, a maiak közül pedig Egyed Ákost. A kicsi Mózsa szülei, Berde Mózes és Márkos Krisztina a laborfalvi szájhagyomány szerint az unitárius templom mögötti régi temetőrészen pihennek, sírhalmukat tumba, a régiek nevén haskő, fedi. Tavasz keltével védelemre szorul. Az apa idős fejjel állt be a szabadságharcba. A gyerek Mózsa hétévesen ment a falusi iskolába, húszéves korában küldik szülei a Székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumba (az intézmény ma az ő nevét viseli). Gyermekként és serdülőként volt alkalma, hogy megismerje, lelkileg is kötődjön szülőfalujához. Nyáron hozzászokott a munkás vakációkhoz, szülei takarékosságra nevelték: tudnia kellett, hogy csak a munka hozhat eredményt, csak dolgozva lehet javakat teremteni. Kilenc évig szívta magába a tudományt, s lelkébe a neves gimnázium szellemét. Családja székely nemes volt, oklevelüket a nagy református fejedelem, Bethlen Gábor adta „harci szolgálataik elismeréseként.” Két évszázad távlatából nem könnyű feladat Berde emlékét keresni szülőfalujában. Egykori lakóháza helyére a Sükösd család emelt új házat, ennek a családnak kell megköszönni az egykori régi Berde-udvarházról készített fényképfelvételt is. Az új ház előtt néhány éve még állt a két régi eredeti kapuláb, mára már csak Berde Mózsa cserefája maradt. „Koránál fogva még láthatta az alatta játszadozó kicsi Mózsát. Mi úgy tartjuk, hogy olyan háromszáz éves lehet ez a fa – tájékoztatott 2008-ban az ott lakó Sükösd Gábor. – Ez a hely a Labor völgyétől fel a Seethal-tagig és ki egészen a Magyarok útja kanyarulatáig – mind Berde-birtok volt. Ők adták el a Bedőknek, s tőlük mi vásároltuk meg. Amikor a régi házat bontottuk, megtaláltuk azt a rejtekhelyet, ahol Berde a kincseit tartotta. Itt, az udvaron található még egy kőből rakott kút. Egy háromszögű kőre, lenn a kőrakatban, az 1837-es esztendő van bevésve, és egy W betű, lehet, hogy a kőfaragó monogramja” – mesélte e sorok írójának az azóta elhunyt Sükösd Gábor falutudós. Tőle tudjuk az anekdotává szentesült Berde Mózsa-történetet, miszerint egy nyári napon lovasfogatával bekocsikázott dolgait intézni Brassóba. Mikor hazajött, összegyűjtette udvarnépét, akiknek azt mondta: No ezt tegyétek ti meg, két kiflivel mejártam Brassót! Berde Mózsa emlékét keresve az egykori funduson Sükösdné Szőcs Erzsébet fogadott, aki elmondta: az emlékfát menteni-gyógyítani, nyesni kellene, az említett eredeti kapuláb pedig a vízvezeték lefektetésének lett az áldozata. Berde Lenke és első unokatestvére, Kóródi Sándor (229. szám) segítségével összeállítottuk a jelenlegi szentivánlaborfalvi Berdék névsorát, akik közül néhány család Uzonban és Sepsiszentgyörgyön él. Családtörténeti adatok szerint a ma élő laborfalvi Berdék Berde Mózsa első unokatestvérének, a főiskolai tanár Berde Áronnak (1819–1891) lehetnek a leszármazottai. Hihető, mert ezen a falurészen, Laborfalva északi felében állt Berde Mózsa udvarháza, körülötte mind Berde nevű családok laktak s laknak ma is. Itt, a Kicsivíz utca 329. szám alatt állt a tudós-tanár Berde Áron kúriája. Innen egy dobásnyira nyílik a Berde utca, ahol ma is Berdék élnek. Élő tehát ma is, de számában apadó a laborfalvi Berdék nemzetsége. A forradalom forgatagában Berdét képességei, nem utolsósorban egyfajta aszketizmussal társuló szigora és mértéktartása miatt választotta fia, Daniel Gábor tanítójául báró Daniel Elek unitárius főgondnok. Egyházához és a valláshoz való ragaszkodását édesanyja famíliájának is köszönhette, amelyből az egyház egykori jeles püspöke, Szentiványi Márkos Dániel is származott. Berde kolozsvári ügyvédként, jogászként mint katonacsalád sarja került a forradalom forgatagába. Agyagfalva után Háromszéken egyike az önvédelem megszervezőinek. A Sepsiszentgyörgyön székelő Kormányzó Hivatal, az ún. Berde–Horváth-féle Bizottmány vezetője, s kormánybiztosi minőségében is példátlan bizonyítékát adta a hazafiúi szolgálatnak. „Az önvédelmi harc társadalmi-politikai hátterének kialakítója volt. Az egységfront érdekében küzdő Berde Mózsa révén Háromszéken csak azután válhatott teljessé a haladó erők szövetsége, összefogása a külső ellenség ellen, miután a szabadelvű nemesség csatlakozott e szövetséghez. Ez pedig Berde Mózes politikájának gyümölcse volt” – írja Egyed Ákos. 1848 tavaszán a katonarend követévé választották Háromszéken, mint katonaivadék, élvezte a katonarend bizalmát, szerették benne a nemes embert, a katonafiút. Ő élesztette újra az akkori nép- és falugyűléseket. Egyed Ákos szerint „a nemesség Háromszéken csak egy személyre volt hajlandó hallgatni: ez a személy Berde Mózsa volt!” Politikai bölcsessége abban állt, hogy látta: a sikerhez nem elég a lelkesültség, harci felszerelés is kell, ebben segítette a háromszékieket. Törekvéseit, eredményeit Orbán Balázs is méltatta. Berde Mózsa már Agyagfalván találkozott Gábor Áronnal, s itthon közösen tárgyaltak a lőszer- és ágyúgyártásról, megbízta Szacsvait, hogy szervezze meg a puskaporgyártást, s ekképpen szökkent szárba a székely hadiipar. Forradalmi tevékenysége eléggé ismert, most inkább „bűnhődéséről” szólunk, ugyanis a Habsburg-hatalom halálbüntetést rótt ki rá, melyet később várfogságra változtattak. A négyesztendei súlyos várfogság a josefstadti börtönben megviselte, s az isteni gondviselésnek tudható be, hogy megmenekült a haláltól. A Kincses városban és a laborfalvi birtokon pihente ki börtönéveit. Csak a kiegyezés után volt alkalma folytatni jogászi tevékenységét. 1872 után Sepsi- és Miklósvár-szék országgyűlési képviselőjének választották Sepsiszentgyörgyön. Ekkor huzamos ideig újra szeretett Háromszékjének volt a lakója. Ebből az időből Kádár Lajos korabeli laborfalvi tanító és rokona, Berde Ferenc adatai alapján Kiss Sándor akkori laborfalvi unitárius lelkész közölt adatokat. A Berde-cipó Illő, hogy röviden szóljunk „a legnagyobb jótevő” egyházi tevékenységéről. 1845-ben beválasztották az unitárius egyházi főtanácsba, a forradalom előestéjén az egyház jogtanácsosa volt. Fukar természetéről szóló szájhagyományok ellenére nemcsak egyházának volt jótevője, hanem egy sor korabeli közületnek, intézménynek, köztük az Erdélyi Múzeum, EKE, EGE, Székely Nemzeti Múzeum, Kézdivásárhelyi Erzsébet Leányárvaház és Szentkereszti Stefánia Menház, amelyeket pénzadományokkal segített. Végrendeletében jelentős vagyonát az unitárius egyházra hagyományozta. Hagyatékának felhasználásával épült fel a háromszéki származású neves műépítész, Pákéi Pakey Lajos tervei alapján a kolozsvári Unitárius Gimnázium, majd 1914-ben a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium új épülete. Birtokainak jövedelméből a kolozsvári, tordai és székelykeresztúri iskolák diákjainak naponta egy-egy ingyencipót juttattak. Ez volt az a bizonyos híres Berde-cipó, melyet diákok nemzedékei, szegény sorsú és arra érdemes tanulók vehettek igénybe. Berde előrehaladott kora okozta, hogy elborult elmével hunyt el életének 78. évében 1893. szeptember 22-én egy budapesti magánklinikán. Kívánsága szerint a Házsongárdi temetőben, földije, az unitárius Bölöni Farkas Sándor sírja mellé helyezték örök nyugalomra. Temetésén a háromszéki származású unitárius püspök, a kilyéni Ferencz József mondott gyászbeszédet. Az unitárius egyház 1901-ben mellszobrot állított Berde Mózsának a Kolozsvári Unitárius Kollégium épületében. Margó Ede (1872–1946) budapesti szobrász alkotása. Háromszéken nincs emlékszobra. Emlékezete Berde nem feledkezett meg szülőfaluja iskolájáról sem, amely a rendszerváltás utáni időktől az ő nevét viseli. Támogatta a laborfalvi unitárius eklézsiát, amiért az utókor, de a jelenkor is hálás. A laborfalvi unitárius templomban és az iskola falán emléktábla őrzi emlékét. A bécsi döntés előestéjén Szentiványi Gábor (1888–1950) jogász, közgazdász, Háromszék vármegye főispánja, állíttatott emléktáblát a laborfalvi unitárius templomban ezzel a felirattal: E község hallhatatlan szülöttje a legnagyobb unitárius jótevő laborfalvi Berde Mózsa emlékére Dr. Szentiványi Gábor 1939 1993. október 30-án, néhai Szalad Sándor iskolaigazgató idején, a szentivánlaborfalvi iskola felvette a Berde Mózsa nevét, s az egykori unitárius felekezeti iskola épületének falára elhelyezték Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrászművész Berdét ábrázoló bronz domborművét. Jeles szülöttjére halálának 120. évfordulója alkalmával is emlékezett a szülőfalu, a helybeli unitárius egyházközség 2013 novemberében. Ekkor állítottak Berde-emlékkopját a laborfalvi unitárius templom előterébe (Bálint Zoltán alkotása). – Születésnapjához közeledve mi is ünnepi istentiszteleten emlékezünk Berde Mózsára – tájékoztatott Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi unitárius lelkész –, s ez alkalommal szeretnénk átadni a szentivánlaborfalvi iskolában berendezett Berde-emlékszoba szomszédságába tervezett állandó jellegű falutörténeti kiállítást. Berde, mint a forradalmi események szervezője és aktív résztvevője megszámlálhatatlan alkalommal fordult meg Sepsiszentgyörgyön, örömmel-reménységgel fogadott személyisége volt a városnak. Éppen ezért lapunk úgy gondolja, hogy az egykori szabadságharcosok utódai, akik ma Háromszék székely-magyar közösségét alkotják, megye- és városvezetésünk, az unitárius egyház és helybeli egyházközség egy Berde-mellszoborral tudna méltó módon tisztelegni az önvédelmi harc jeles személyisége előtt születésének 200. évfordulója alkalmával. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 27.Bölöni Farkas Sándorra emlékeztekPénteken és szombaton a Sapientia EMTE Humántudományok Tanszéke, a Romániai Hungarológiai Társaság, a Román Összehasonlító Irodalmi Társaság és Kovászna Megye Tanácsa szervezésében zajlott a Homo viator című konferencia, melynek első napi ülésszakát Csíkszeredában, a második napét Sepsiszentgyörgyön, a megyeházán tartották. A hat országból érkező nyolcvan előadó az utazás témáját vizsgálta magyar, román vagy angol nyelven annak irodalmi, kulturális, történelmi, antropológiai, vallási és nyelvészeti vonatkozásaiban. Az ülésszakkal a 220 éve született Bölöni Farkas Sándorra emlékeztek, akinek bölöni emléktábláját meg is koszorúzták a résztvevők. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. június 30.Évforduló – Az első magyar „bank”: 190 éve alakult a Kolozsvári GondoskodóErdély több intézménye megelőzte a testvérországot: ilyen volt a Kolozsvárott már 1800 körül Societas Musicalisba tömörülő klasszikus zenekedvelők egyesülete, az első kőszínház 1821-ben és a Bölöni Farkas Sándor kezdeményezésére 1825. június 30-án megalakult Kolozsvári Gondoskodó Társaság is, amely kölcsönös biztosító, takarék- és hitelintézetként megelőzte egy évtizeddel a Brassói Általános Takarékpénztárat és másféllel a Fáy András korai, 1825-ös kezdeményezésére csak 1840-ben megalakuló Pesti Hazai Első Takarékpénztárat. „A felséges királyi Gubernium mellett működő némely tisztviselőkből egybeállott Provisionális Társaság” alapító okirata szerinti célja, hogy valamennyi tag „(...) a maga rendes saláriumából, vagy egyéb jövedelméből, hónapoként (...) bizonyos summát tegyen be (...)”. Az önkéntes takarékképzés a kölcsönös biztosítást szolgálta elsősorban: „olyan cassat igyekeztünk felállítani, melyhez mindegyikünk a maga szükségében folyamodhassék s a maga capitálisát s annak interessét elöregedett állapotjában segedelem gyanánt felvehesse, s maradékainak s legátusainak hátrahagyhassa.” Működésének alapelvei máig korszerűek, s ekként az országnak nemcsak első szövetkezete, hanem első takarékpénztára, beteg-, nyugdíj- és életjáradék-biztosítóintézete. Ingyen dolgoztak a „bankárok” A belépési és a havi díj mellett a tagok bármikor betétet képezhettek, helyezhettek el a Társaságnál, kölcsönigénylés esetén elsőbbséget élveztek, a kamatjövedelmet év végén arányosan szétosztották. Betegség, nyugdíjazás, a Gubernium szolgálatából való kilépés és a városból való elköltözés esetén lehetett a betéteket igénybe venni. Végrendelet hiányában a törvényes örökösökre maradt a képzett tartalék, a kiskorú árvák atyjuk betétjét 20, illetve 18 évesen kaphatták ki. A célokhoz illeszkedve a főtevékenység a betétek gyümölcsöztetése volt, főleg hitelezés, szigorú feltételekkel, jelzálogfedezet mellett, 1 évet nem meghaladó időtartamra, 6%-os kamatra. Az igazgatást a közgyűlés által választott és ennek felelős „intézet” irányította: elnök, pénztáros, ellenőr, titkár, kik kezdetben önkéntesen, ingyenesen töltötték be tisztségüket. Új tagok felvétele ügyében a közgyűlés döntött. A társaság fel nem osztható közalapot is létrehozott, az esetleges üzleti veszteségek fedezésére. Mindezen működési elvek – az önkéntesség, a tagok közti egyenlőség, osztatlan tartalékalap – a világ legelső szövetkezetei közé sorolják a Kolozsvári Gondoskodó Társaságot. A 124 évig folyamatosan és töretlen sikerrel (növekvő saját és idegen tőkével, emelkedő taglétszámmal) működő Gondoskodóba 1867-et követően, az Erdély és Magyarország egyesülése következtében megszűnt Kormányszék tisztviselői mellett Kolozsvárt lakó állami tisztviselők, állami középiskolai és főiskolai tanárok, városi tisztviselők, ügyvédek és közjegyzők is teljes jogú tagként beléphettek. A szabadságharc évét leszámítva, tetemes veszteségei nem voltak az intézménynek, ezt 1857-ig kiheverte. 1861-ben már 81 tagja és több mint 51 ezer forint tőkéje volt, 1895-ben tőkéi 224 ezer forint fölé rúgtak. A Kormányszék fennállása idején számos főúr szerepel a tagság sorában (gr. Lázár László, gr. Bánffy József, gr. Korniss Károly, gr. Mikó Imre, gr. Wass Albert, gr. Bánffy Béla, gr. Bethlen Gábor, gr. Eszterházi János, br. Jósika Lajos, br. Kemény Ferenc stb.). Névsoruk 1867 után jeles kolozsvári szellemi előkelőségek, egyetemi tanárok neveivel egészül ki (Berde Mózes, Brassai). Eredeti magánjogi társasági formáját 1924-ben szövetkezeti jogi formára váltotta, s a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége kolozsvári központjához csatlakozva működött tovább 1948 augusztusáig. Megszűntét a bankok, pénzintézetek, magánvállalatok államosítását elrendelő állami intézkedés okozta, egy olyan kommunista rendelet, amely önkényesen kisajátította több ezer más magyar vállalkozással, közel 200 magyar bankkal, takarékpénztárral, a kiválóan működő, több mint 1100 szövetkezetet összefogó hálózattal együtt. Bölöni Farkas Sándor 1834-es bestsellere Bölöni Farkas Sándor (Bölön, 1795. dec.14. – Kolozsvár, 1842. febr. 3.) bécsi útján szerzett tapasztalatait kamatoztatva 1825-ben guberniumi tisztviselők kölcsönös biztosítási intézményeként megalapítja a Gondoskodó Társaságot. De ki is volt Farkas Sándor? Neve elválaszthatatlan Kolozsvártól, ide fűzik unitárius főtanodai (1805–1815) s királyi líceumi jogi tanulmányai (1915–1916), irodalmi munkássága, tisztségei, reformkori eszméi és eszmetársai (köztük Kendeffy Ádám gróf, Biasini, Béldi Ferenc gróf), az általa kezdeményezett (Erdélyi Nemzeti Múzeum) és létrehozott (pl. Kolozsvári Gondoskodó Társaság, 1825) intézmények. Országos elismerést és akadémiai tagságot (1834) az 1830–1832 között Béldi Ferenc gróffal a nyugat-európai országokban (Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Angliában) és az Egyesült Államokban megtett hosszabb utazásai idején megírt Utazás Észak-Amerikában című könyve (Kolozsvár, 1834, 1835) hozott. Az útirajzok egyik legkorábbikjaként, a reformkor egyik legnagyobb könyvsikereként az amerikai társadalmat és alkotmányos berendezkedést bemutató és a hazai viszonyokkal egybevető elemzés magyar reformkorra tett hatása a vele kortárs Alexis de Tocqueville-nek az amerikai demokráciáról írt könyve európai fogadtatásához hasonlítható. Az Akadémia nagyjutalmát is elnyerő, két egymást követő évben második kiadást megért útleírás az országgyűlési ifjúságra óriási hatást gyakorolt, a polgárosodás valóságos enciklopédiája kézikönyve lehetett a kor felnövekvő politikus nemzedékének. Az útinapló nyugat-európai része csak 109 évvel később jelent meg teljes terjedelemben (Nyugat-európai utazás, Kolozsvár, 1943). Kolozsváron betöltött tisztviselői hivatását (jegyző és írnok) a művelődés- és intézményszervezéssel kiegészítő életútjának kiemelkedőbb éveit a kiadásra nem szánt, töredékekben fennmaradt Napló [1835-1836] rögzítette, amely 1870-ben jelent meg nyomtatásban. Szabadság (Kolozsvár) 2015. július 20.Második esély: közel négyszáz személyt integráltak vissza az oktatásba HáromszékenVéget ért a Második esély elnevezésű program Háromszéken, amelynek kezdeti célját háromszázötven személy oktatásba való (vissza)integrálása képezte, hogy legalább az elemi iskolát elvégezzék. A képzés a POSDRU/162/2.2/S/141074 Reintegrációt elősegítő nevelési-oktatási szolgáltatások – SCoR nevezetű projekt keretében zajlott, amelynek kezdeményezője a Junior Business Club, további partnerei pedig a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség, Neamț Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség, Botoșani Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség, Arted Egyesület, Kovászna Megyei Tanfelügyelőség és a Vrancea Megyei Tanfelügyelőség. A képzés keretén belül zajló oktatásban – amely alkalmával a kötelező oktatást be nem fejezett személyek iskolai felzárkózását igyekeztek elősegíteni – Kovászna megyében a tervezett számnál több, összesen 487 személy vett részt februártól. A megyei iskolák és önkormányzatok közreműködésével a települések, továbbá a jelentkezők kiválasztásával a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség foglalkozott. Így Kovászna megye 10 településén indultak idén osztályok a beiskolázási kort legkevesebb 4 évvel meghaladott diákok és felnőttek számára, akik nem rendelkeztek a kötelező 4 befejezett osztállyal. Az oktatásban résztvevők kora nagyon változó volt, nem ritkán a szülő és gyermeke együtt ültek az iskolapadban. A program sikerességét bizonyítja, hogy 386 személy végezte el a képzést a beiratkozott 487 személyből. A sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskolában 16 személy, a Hídvégi Általános Iskolában 26, Nyáraspataki Általános Iskolában 24, a Sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolában 56, a bölönpataki Bölöni Farkas Sándor Általános Iskolában 21 személy szerzett képesítést. A megyeszékhelyi Néri Szent Fülöp Általános Iskolában 33, a bodoki Henter Károly Általános Iskolában 17, a nagyborosnyói Bartha Károly Általános Iskolában 51, az árapataki Romulus Cioflec Általános Iskolában 38, a sepsiszentgyörgyi Ady Endre Általános Iskolában 59, az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolában 26 és a bodzafordulói Mihail Sadoveanu Általános Iskolában 19 tanuló fejezte be sikeresen az alapfokú képzést. A projektben harmincnyolc háromszéki tanár vett részt, az oktatás pedig nappali tagozaton folyt, naponta négy-öt tanórával. A résztvevők a 80 napos (16 hetet felölelő) képzés alatt elsajátíthatták az olvasás, írás és számolás alapjait, de ugyanakkor a kerettantervben szereplő tantárgyak specifikus kompetenciák kialakítását is megcélozták, amelyek a társadalmi együttélés, integráció valamint a munkaerőpiacon való elhelyezkedést igyekeztek elősegíteni. Ugyanakkor a választható tantárgyak változatos skálája a saját hagyományokkal, mesterségekkel való ismerkedést, valamint a történelmi és földrajzi, de ugyanakkor idegen nyelvi és számítógép-kezelői alapismeretek elsajátítását is lehetővé tette. Kovászna megyében az 5 hónapig tartó Második Esély program révén közel négyszáz személyt sikerült visszaintegrálni az oktatásba, a tanulók képességeihez és tudásához igazított ütemtervvel, esélyt adva ezáltal az érintetteknek az egyéni fejlődésre és szemléletváltásra. Ugyanakkor a program hosszú távú hozadékai között említhetjük, hogy ezek a hátrányos helyzetű személyek több mint fél évig ismét visszatértek s állandó kapcsolatban álltak az iskolával, egyesek közülük motiváló táborokban vettek részt a Neamț megyei Durăuban, s nőtt esetükben a tanulás értékébe vetett hit, ami a saját gyermekeik beiskolázása és taníttatása területén lehet gyümölcsöző. (közlemény) Transindex.ro 2015. július 25.Hegedűs Imre János: Erdővidék (Szerelmes földrajz)A napokban lát napvilágot a budapesi Magyar Napló és az Írott Szó Alapítvány kiadásában Hegedűs Imre János Székelyország (Szerelmes földrajz) című könyve, melynek Erdővidék fejezetét elkövetkező hétvégi számainkban közöljük. A népmesék táltos csikaja csak akkor képes csodákra, ha a szerencsét próbáló királyfi vagy disznópásztor legényke széna vagy zab helyett szakajtónyi égő parazsat tesz elébe, amitől az hirtelen szárnyas paripává változik. Szép ez a szürrealista népmesei abszurd – abrak helyett izzó parazsat ropogtató kiscsikó –, hasonlatnak sem rossz, Erdővidékre ugyancsak ráillik, mert itt született a mesekirály, Benedek Elek, itt nyílottak ki Kriza János Vadrózsái, innen indult világjáró útjára a „bércre esett fa”, Bölöni Farkas Sándor, akinek útleírása, Utazás Észak-Amerikában (1834) ajánlott olvasmány az Amerikai Egyesült Államok egyetemein, és itt nyugszik a népmonda szerint Attila hun király kedves felesége, Réka (Rika). Színesen kavarognak valós és mesés történetek, alakok, hősök e kis hazában, nincs határ a reális és a metafizikai mező között, a történelem, a tudomány, az irodalom jeles fiait, nagyasszonyait úgy emlegeti a közrendi ember, akárcsak a regék, a legendák, mítoszok szereplőit, a helyszínek, ormok, dűlők, völgyek beszélni tudnak, helytállásról, fergeteges küzdelmekről, szerelmesek boldogságáról vagy keserves csalódásáról, óriások és tündérek csodatetteiről, magyar nyelvünk ősgyökeiről árulkodnak. Még a közigazgatás is igazolja az átváltozást. Erdővidék soha nem volt önálló szék, Miklós fiúszék és Bardóc fiúszék egyesüléséből jött létre, a kohéziót belső erők teremtették meg, azok tartják egybe a két részt. Csíkországhoz is sok köze van, onnan, a Dél-Hargitából futnak le a vizei, s a határt pontosan meghúzni lehetetlen, a Csíkorra nevű bérc a kisbaconi Benedek-kúria ablakából megcsodálható. Kisebb egységekből állt össze az egész, a toldások nyomai eltűntek, s létrejött a Székelyföld egyik legkedvesebb kistája, amelyet – Benedek Elek rajongó szavai szerint – Isten a tenyerébe vett, ezáltal az Úr tenyerévé változott. Íme, a szárnyas paripához hasonlatos példabeszéd Erdővidékről. Magas, de szelíd hegyek kerítik körbe ezt a szép medencét: keleten a Baróti-hegység, északkeleten a Hargita déli nyúlványa, északnyugaton a Persányi-hegyek, csupán délnyugat irányába, a Barcaság felé nyitott, onnan fúj gyakran a szél, amit okkal német szélnek neveznek. „Egy hosszúkó tál, melynek kicsorbult egyik vége…” – írja Benedek Elek, s ebben a metaforában benne van az otthonosság érzete, amely egyetlen nagy családdá olvasztja össze az itt lakókat. Ha rajongással közelítjük meg e tájat, mert csak úgy szabad, magunkkal visszük képzeteinket, pozitív töltetű előítéleteinket, emiatt hasonló elvárásaink vannak vele szemben; hatalmába kerít egy nemes idealizmus, ami örömmel tölt el, s a lélek derűjével társul. A szellemi kielégülés boldogságát éljük meg, mert a tudatunkban, pszichénkben felhalmozódott energiák termékeny talajra találnak, s igazolást nyernek Erdővidéken. Szép és gazdag a magyar haza e parányi része még akkor is, ha ma egy másik, szomszédos ország kellős közepében található: haza jövünk ide, függetlenül attól, hogy hol születtünk, hol élünk. Közelítsük meg elsőként a magaslatokról, a székelyek szent hegyéről, a Hargitáról! Északkeleten szelíd óriások őrzik a medencét: Nagy-Piliske (1374 m), Mitács (1280 m), Kakukk-hegy (1558 m). Jelentős magasságok, még sincs sehol egyetlen égre törő szikla, a fák felfutnak a csúcsokig, s ez a zöld rengeteg szemet, szívet nyugtat, megerősíti biztonságérzetünket, azt, hogy nem szakadtunk ki a természetből, nem részesei, hanem részei vagyunk annak, akárcsak a moha, a zuzmó, a gombák, a virágok, a daliás tölgyek, fenyők, vadak, madarak. Igen, a természet teljességének érzetét éljük meg, és a biztonságét, hisz mint magzatburok vesz körül a végtelennek látszó lombtenger. A Mitács lábánál Gyöngyerdőnek nevezik a hegyhátat, ennél szebb metaforája nem lehetne Erdővidéknek, talán csak Kriza János verse, katonadalának első szakasza szárnyalja túl azt líraiságban: Erdővidék az én hazám, Katonának szült az anyám, Zöld erdő zúgásán, Vadgalamb szólásán Nevelt föl jó apám. Anyaföld, katonasors, erdő, madár, szülő. Milyen egyszerű fogalomsor, s milyen tökéletes! Magas szellemi régiókba emel, s részesei leszünk a csodás metamorfózisnak, a tárgyak, élőlények szent fogalommá lényegülnek át. Nem véletlen, hogy a haza és a természet nagy szerelmese, Jókai Mór erdélyi útján ide is eljutott, 1853-ban itt, a Mitács-hágón keresztül szekerezett, gyalogolt át Kisbaconból, Magyarhermányon át, Csíkországba. Jó úton járt, Mitács a legendában a hegyek varázslója, mindig sűrű felhőbe burkolta Piliske várát, így az ellenség azt nem tudta elfoglalni. De érdemes néha leszállni Pegazusról, az irodalom szárnyas (most már göthös?) lováról, s a botanikus kutató tekintetével nézni szét Flóra asszony mezején. A tölgyek alatt, a bükkösök tisztásain, a fenyőerdők lankáin és meredek kaptatóin, lenn, a televény talaj szintjén tarka, dús és pazar a lágyszárú növénytakaró. A Székelyföld újkori ismerője, a kiváló geográfus, biológus, botanikus, Vofkori László szedte össze a költők számára is csaléteknek számító virág- és növényneveket: „aranyos fodorka, sárga tyúktaréj, bogláros szellőrózsa, salátaboglárka, tavaszi kankalin, tüdőfű, kányavicsorgó, medvehagyma … csillagnárcisz, zergeboglár, kockásliliom, papucskosbor, törpenőszirom, telekvirág” (Székelyföld útikönyve, II/471). De tanácsos oldani a szakember tömény felsorolásán. Gyermekek nagy öröme tavasszal a bükkösök vastag avarában a kakasmandikó, lilarózsaszín sziromleveleit menyecskésen hátra csapja, ha már teljesen kinyílott, s leveleinek madártojáshéj színét piktorok irigyelhetik. Réteken és erdei tisztásokon a harangvirág- és margaréta-tenger egyedül a csillagos éghez hasonlítható, s a kankalin kikeletkor szemet kápráztat élénksárga színével. A kockásliliomnak – írja Lőrincz Sándor – „a növényvilágban szokatlan sakktábla-mintázata van” (Erdővidéki túrautak, 2013). Az Olt árterületén nyílik. A hatalmas populációt képező salátaboglárka leveleit egymással versengve szedik tavasszal gyermekek, asszonyok, s ha bárányt vágnak húsvétkor, a fejre pikáns ízű salátalevest főznek. Nyelvjárási neve: versengő. A kékibolya a népdalok virágnyelvén személlyé változhat, színe és illata szerelemre csábít, legények szedik csokorba, s tűzik lányok mellére. A putypuruty virág mintha Weöres Sándor verséből hullott volna ki, az Almási-barlang közelében és a Kormos völgyében nyílik, tudományos neve sem csúnya: zergeboglár. Szellőrózsa, csillagvirág, turbánliliom. Hogy zenél ez a három virágnév! S az élvezetek pohara akkor telik csordulásig, amikor rügypattanás után a farkasboroszlán bódító illata csapódik az orrunkba, s tölti be a lombhullató erdők minden völgyét, zugát, szurdokát. A kisasszony papucsa – másik két neve boldogasszony-papucs, rigópohár – a természet egyik csodája, sziromlevele cipőcske alakú, ezzel ejti csapdába a rovarokat, hogy azok beporozzák bibéjét. Mert, ugye, teremni muszáj! A hepehupás dombokra felkúszó erdőségekben – mintha hófoltokat látnánk – annyi a keserűgomba, s különleges csemegének számít az őzláb- és a rókagomba, a tinóru, a vargánya, a kékhátú, a medvegomba. Csendülő, hangulatfestő neve miatt kedves a bunkóslábú fülőke, a csészés csillaggomba, a csillagspórás susulyka, a szegfűgomba, a fenyőpereszke, a retekszagú kígyógomba. A lakosság egyik fontos eledele ma is, félszáznyi gombafajtát számoltak össze itt a szakértők. Igazi madárparadicsom Erdővidék, mert van táplálék bőven, rengeteg a vadcseresznyefa, a vadvackorfa, galagonya, kökény, dúskálhatnak termésükben a szárnyasok az ágak hegyén s a négylábúak lenn, az avarban. Nem csoda, hogy Erdély híres államférfiai ide jártak vadászni, a nagy fejedelem, Bethlen Gábor vadászkastélyt építtetett Olaszteleken, s az itteni Daniel családdal olyan bizalmas viszonyt ápolt, hogy a Danielek átvehették címerükbe a Bethlenek családi címeréből az egyik nyakán nyíllal átlőtt hattyút. Olaszteleken a Daniel-kúria utcai homlokzatán ma is megcsodálható ez a remekműnek számító kőcímer, jelmondata, DEUS PROVIDEBIT (Isten gondoskodik). (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. július 31.Több évtizedes elzártság után előkerült erdélyi magyar portrékEgy műalkotás kettős történetiséggel rendelkezik. Az egyik vetülete az alkotás mozzanatának felel meg, visszavezethető az alkotóművész személyére, az alkotás idejére és helyszínére. Ugyanakkor a műalkotás beilleszkedik a jelenbe, részévé válik a jelenkor tudatának. A köztes idősíkot pedig, amely az alkotás mozzanatát összeköti a folyamatosan előrehaladó jelennel, megannyi múlttá vált történeti jelen alkotja, s azok állandó gördülésük során rajta hagyják nyomaikat a műalkotáson. Minderről Cesare Brandi értekezik Theory of Restoration című, 2005-ben megjelent könyvében. Mi történt azokkal a portrégyűjteményekkel, amelyek egykor erdélyi kastélyok falait díszítették, az erdélyi nemesi családok ősgalériáiként? Mi történt azokkal a portrékkal vagy portrégyűjteményekkel, amelyek egyházak, kollégiumok, kaszinók és különböző egyesületek tulajdonát képezték? Mi történt azokkal a portrékkal, amelyek magán vagy hivatali megrendelésekre készültek? Hol lelhetőek fel ma ezek Erdélyben, és milyen állapotban lehetnek? A megannyi múlttá vált történeti jelen hogyan alakította a portrégyűjtemények sorsát? Miként mentettek meg, vagy éppen pusztították el műalkotásokat a 20. század „felfordulásaiban”? Az 1940-es évek második felének körülményeit tekintetbe véve a válasz világosan körvonalazható: a második világháborúról, frontátvonulásról és a szovjet megszállásról beszélünk. Köztudott, hogy az erdélyi kastélyok gyűjteményei (családi levéltárak, könyvtárak, ősgalériák) számára a második világháború vége a pusztítás, az eltulajdonítás vagy a széthordás időszaka volt, s ebben döntő szerepük volt a katonáknak, a falusiaknak és a mozgalmároknak egyaránt. Ezért beszélhetünk nem kevés esetben az említett gyűjtemények mentéséről, így képmentésről is. 1945-ben, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) megbízásából felmérték az erdélyi kastélyok menthető értékeit, számos ősgalériát így sikerült az EME gondozásába helyezni. Esetenként mégis visszafordíthatatlan volt egy-egy portré sorsa. Teleki Mihály például egy gernyeszegi ház konyhájában találta meg nagyapjának Vastagh György által festett portréját, aminek már csak a fele volt meg, az is az asztalra szegezve viaszosvászon gyanánt. (Bővebben lásd: Marosi Ildikó: Örökbe hagyott beszélgetés gróf Teleki Mihállyal. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2004.) Az EME államosítása után (az 1948-as rendelet értelmében) az egyesület oklevél-, irat- és képtári gyűjteménye a Román Tudományos Akadémia birtokába került, pontosabban az Akadémiai Levéltárat nevezték meg az EME Levéltárának az utódintézményeként. Az EME megszűntetését tárgyaló 1950. február 12-i ülésen az intézőbizottság egybegyűlt tagjai, Gaál Gábor, Jakó Zsigmond, Szabédi László és Török Zoltán kénytelenek voltak belátni, hogy az „EME tulajdonát képező javak kezelését illetően” a jogosultságuk megszűnt. [Jegyzőkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület önkényes megszüntetéséről (1950). Erdélyi Múzeum LIII. (1991) 1–4. sz. 183.] Az Akadémiai Levéltárból 1971-ben helyezték át a képtári gyűjteményt a Bánffy-palotában működő Kolozsvári Művészeti Múzeum tulajdonába, a máshonnan is elkobzott javakkal egyetemben. A beérkező anyag egy részét a Történeti Múzeumba begyűjtöttek közül utalták át. 1974-ben Kovács András művészettörténész még láthatta a négyszázegynéhány darabból álló képanyagot. Jakó Zsigmond történész kezdeményezésére néhány művészettörténet szakos magyar egyetemi hallgató segítségével leltárt készítettek róla, azután évtizedekig homály borította a festményeket. A portrék javarészét az úgynevezett Dokumentációs gyűjteményben helyezték el, eredetük miatt nem voltak kiállíthatók, és csak különleges engedéllyel lehetett hozzájuk férni. Valójában ez az állag a régi (főként 18–19. századi) erdélyi képanyagot tartalmazza, a festmények jórészt az egykori erdélyi kastélyokból és udvarházakból származnak. A következőkben a Kolozsvári Casino portréinak sorsát ismertetjük tömören. Az erdélyi nemes családok képviselői 1833-ban alapították meg a Kolozsvári Casinót 19. századi angol klubok mintájára. Az első világháború végétől a második világháború végéig a Kolozsvári Casino több alkalommal a különböző hadseregek – román, magyar, szovjet – parancsnokságainak volt a székhelye. Míg az első kettő idejéből a székház (Deák Ferenc / Eroilor utca, 16. szám) berendezésének megkárosításáról nincs tudomásunk, a szovjet jelenlét és a kommunista hatalomátvétel végzetes volt a kaszinó berendezésére. Az 1946-os évvel kezdődően előbb felfüggesztették, majd megszüntették a Kolozsvári Casino választmányának a hatáskörét. A képek szovjet katonák által véghezvitt rongálását és a papírnemű eltüzelését a Kolozsvári Casino képanyagának és megmaradt könyvtárának az EME levéltárába való menekítése követte, az utóbbi államosítása azután végleg megpecsételte a kaszinó megmaradt javainak a sorsát. Ma már nem tudjuk megállapítani, hogy valójában hány festmény díszítette a kaszinó falát annak virágkorában, de akár 1940 és 1944 között. Ma csak arról van tudomásunk, hogy Wass Ernő, az EME titkára 1947-ben eredetileg tíz képet vett át megőrzésre a Kolozsvári Casino képviselőjétől. Az EME egykori képgyűjteményének rekonstruálása során Murádin Jenő művészettörténész a kaszinó tíz festményéről tesz említést. (Murádin Jenő: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület képtára = Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményei. Szerk. Sipos Gábor. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2009. 315.) A hosszú ideig elveszettnek hitt kaszinói képek az 1947-es jegyzék sorrendjében a következő személyeket ábrázolják: báró Bánffy Dániel (1812–1888), gróf Kendeffy Ádám (1795–1834), báró Wesselényi Miklós (1795–1850), báró Wesselényi Ferenc (1807–1885), gróf Mikó Imre (1805–1870), báró Kemény Domokos (1807–1885), gróf Lázár Miklós (1819–1889), gróf Széchényi István (1791–1860), Bölöni Farkas Sándor (1795–1842). Az említett portrék – Széchenyi kivételével – kaszinótagokat, pontosabban alapító tagokat ábrázolnak. A rendeltetésük feltehetőleg az volt, hogy emléket állítsanak a kaszinó „alapító atyáinak”. A Széchenyi-portré arról a rendkívüli megbecsülésről tanúskodik, amely „a nemes grófot” övezte a kaszinó tagjai részéről. Ők egyrészt tudatában voltak annak, hogy Kendeffy Ádám, Béldi Ferenc, Bethlen János, Bethlen Ádám, Mikes János, Bethlen Pál és Bölöni Farkas Sándor révén valójában Széchenyinek és Wesselényinek köszönhetik a Kolozsvári Casino létrejöttét, ugyanis ők ketten Angliában jártukban ismerték meg azt a társas életi intézményt, amelyet ott klubnak neveztek az odajáró nemesek, és amelyet legelőször Széchenyi honosított meg Magyarországon, nevezetesen Pesten 1827-ben (Pesti Casino). Hat évvel később pedig valószínű az ő ösztönzésére alakult meg a pesti intézmény hasonmása Erdélyben. Az sem zárható ki, hogy a Habsburg-ellenes dac a Széchenyi-portré által emlékezett az első felelős magyar kormány egykori közlekedésügyi miniszterére és ekként a 1848-as forradalomra. Évenkénti munkáinak felsorolásában, Barabás Miklós (1810–1898) a kaszinó megrendelésére festett portrét is feljegyezte, ebben az 1742. tétel: „Gróf Széchenyi István nagy o. [olaj] térdkép a Kolozsvári Casinónak”. (Márkosfalvi Barabás Miklós önéletrajza. Jegyz., bevezető Bíró Béla. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1944. 274.) Ez nyilván nem az első portré, amit Barabás Széchenyi Istvánról festett. A magyar hivatalos portréfestészet fő tárgyát már az 1830-as években a reformkori politikai elit jelentette. Tiszteletük jeléül, politikai állásfoglalásuk kifejezésére a vármegyeházák vagy éppen kaszinók portrékat rendeltek olyan közéleti személyiségekről, akiknek munkásságát példaértékűnek tartották, s így az Erdélyben is közméltóságként tisztelt grófról. Bihar vármegye rendjei például, már 1836-ban elhatározták, hogy megrendelik Széchenyi portréját a megyeház közgyűlési terme számára. Széchenyi 1836. május 7-én kelt levelében elfogadta a felkérését modellülésre, és a pályája kezdetén álló fiatal Barabást ajánlotta a megbízásra. Barabás 1835 novemberében Pestre érkezésekor a Nemzeti Casino (korábban Pesti Casino) által látta megvalósíthatónak pesti megrendelői körének kialakítását. A művészetekért rajongó, költő és politikus Szemere Miklós (1804–1881) ajánlólevele révén sikerült kapcsolatba lépnie Tasner Antallal (1808–1861), Széchenyi titkárával, aki bemutatta őt principálisának: „Tasner Antal gróf Széchenyi Istvánt vezette hozzám. A gróf ekkortájt házasodott meg s később, mikor egy nagyobb ebédet adott, a hol az aristocratia több tagja hivatalos volt, engem is meghívott s többeknek bemutatott. Így aztán egyszerre ismeretségre tettem szert az aristocratia körében…”. (Barabás: i. m. 137–138.) Az 1835-ös évről 1836-ra fordulóan egyre több megbízásnak örvendhetett. Tulajdonképpen ekkor döntötte el, hogy letelepedik Pesten. Barabás tehát elsősorban Széchenyi pártfogásának köszönhette a budapesti arisztokrata körökbe való bevezetését. Széchenyi azáltal, hogy a 19. század egyik legtöbb megrendeléssel megbízott magyar portréfestőjének egyedülállóan népszerű pályafutásához maga is hozzájárult kapcsolatszerzéssel, a hivatalos portréfestészetben új fejezetet nyitott: a hazai művészek felkarolását és – egyetemesebb értelemben – a nemzeti festészet megteremtését szorgalmazta. (Szvoboda Dománszky Gabriella: A közélet szereplője = Barabás Miklós 1810–1898, Előadások a művész halálának 100. évfordulójára szervezett konferencián (Sepsirákos 1998. június 21.). Szerk. Jánó Mihály. Charta, Sepsiszentgyörgy, 2001. 122.) A kutatói munka mellett célba vettük a portrék restauráltatását és közönség elé tárását is. A Széchenyi István, Wesselényi Miklós és Bánffy Dániel portréinak többnyire felületi szennyeződései és karcolásai enyhébb sérüléseknek számítanak a többi portré lerongyolt állapotához képest. A kegyetlenül áthasított vásznak komoly és sürgős restaurátori beavatkozásra szorulnak. Arra törekszünk, hogy 2016-ban megvalósítsuk a közel három éves kutatói munka, a tömérdek megpróbáltatást kiállt felmérés régóta dédelgetett álmainak egyikét, A Kolozsvári Casino portréi című kiállítás megrendezését. Pásztor Csenge Bíborka Művelődés (Kolozsvár) 2015. szeptember 22.Koporsó nem, legfennebb egy ládaA könyv közel hétszáz oldal. De milyen oldal?! Húsz könyvem összesen nem került akkora pénzbe, ahogy ez a nyomdaipari gyöngyszem mutatja az áldozatot. Mert városomnak áldoznia kellett erre a kiadványra, még akkor is, ha a tájékoztatóban a köszönet őszentsége Ioan Selejannak, a román ortodox egyház Kovászna meg Hargita megyei érsekének szól, aki áldását adta a kiadványra. A ’30-as években még ennél is nagyobb, ezer oldalas kiadvány jelent meg a Román Akadémia kiadásában. Tehát él a hagyomány. Úgy fordítom a hangzatos címet, hogy Román Önazonossági Tájékoztató Kovászna és Hargita megyében. Szerkesztette Ioan Lăcătușu és Erich-Mihail Broanar. A Nagy Egyesülés – 1918–2018 – centenáriumára készült gyűjtemény. Kiadója: Eurocarpatica. Azt sem értem, miért adták ki ezt a könyvet a „nagy egyesülés” évfordulója előtt négy esztendővel, 2014-ben. Ám nem is ezen akadok fenn. A benne sorjázó dolgozatok szerzőit nem sorolhatom fel, annyian vannak, jobbára ismeretlenek. De fönnakadok már a téma megfogalmazásánál, ugyanis önazonosságról szól, arról, ami nekünk, magyaroknak nem adatik meg őshazánkban, Erdélyországban, a Kárpát-kanyarban, Európa könyökhajlatában. Az elnyomó hatalom azonban lám, műveli önmaga azonosságtudatát, válogatott eszközökkel. Tehát szerintük is létezik ez a fogalom, csak számunkra egyszerűen tilos! A hosszú bevezető a paleolitikumig, a bronzkorig, a prerómai, római kor előtti időkre veti s vezeti vissza a román népet és annak kultúráját. Nagy szó. Nagy feladat az eltelt 20 év dolgozatíróinak. De készen álltak, lám, a mű elkészült, az alkotó pihen. Intézmények, iskolák, szervezetek felsorolása: „A templomok otthont adtak a népnek a nemzetietlenítés, az erőszakos asszimiláció, nemzettudati ferdítések idején.” Ennek az igének a jegyében íródtak a dolgozatok, és állott össze a könyv. Ez nem az első eset, mondom, és miközben olvasgatok, eszembe jut szintén a 30-as években megjelent könyvecske, bizonyos Liseanu adta ki. Meg nem állhatom idézni belőle: „És te, kedves román testvér, ezért ha Erdélyben találkozol magas, derék, szőke, magyarul beszélő emberrel, köszönj neki előre, mert tudd meg, hogy az román volt, csak elmagyarosították...” És tegyünk még egy lapáttal az elvekre! A könyv a románok közé illeszti Apáczai Csere Jánost, Bölöni Farkas Sándort, Mikes Kelement, Kőrösi Csoma Sándort, Barabás Miklóst. Az utóbbi, a nagyhírű festő naplójában nem éppen úgy ír a román bojárokról, miderben (derékszorító, karcsúsító) és kifestve udvarlékony román előkelőkről, katonatisztekről, ahogy a könyvben említik őt, „a románság barátját”. De hogy Csoma, Apáczai is... A könyv felsorolja a román polgármestereket, természetesen a román időkből, a Pro Urbe-díjazottakat, tanácstagokat, Rodica Pârvan sepsiszentgyörgyi tanácstagot is, akit csak úgy mellesleg publicistának is nevez a dolgozatíró. Ami átfogja szellemileg az óriási pénzbe kerülő könyvet, az a magyarság teljes mellőzése. Olyan csíki, háromszéki falvakban készítenek román öltözékben pompázókról fényképeket, ahol a lakosság száz százalékig magyar. Ez a könyv annyiban lesz híres, hírhedt példatár, amennyiben bizonyítanunk kell a teljes magyar lakosság eltüntetésére, mellőzésére törekvő román államiságot. Hogy mindezt ilyen elszánt nyíltsággal végzik, az is szemléltető. És tény a mindenkori ortodox egyház nyílt szerepvállalása a magyarság eltörlésében. Itt csak egy példát említek, a brassóföldvári magyar haláltábort, ahol ötezer, hatezer emberből kétezerötszázat öltek meg; szabadulhatott, aki átállt a román hitre vagy a görögkatolikusra, nevet változtatott, pl. Lakatosból Lăcătușu lett stb. És ez nem háborúban, hanem a szocialista Romániában, 1949-ben s tovább, errefelé. A haláltábor szellemét megúszva mondja ma az egykori magyar fogoly: „ott koporsó nem, legfennebb egy láda jutott...” Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. október 23.A hősök előtt tisztelegtek az emlékparkbanÜnnepi műsorral, koszorúzással, valamint fáklyás felvonulással emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire pénteken Sepsiszentgyörgyön, az ’56-os emlékparkban. Klárik László háromszéki szenátor ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „A pesti ifjak nem meghalni, hanem élni akartak, de haláluk kiáltó szóként járta be a világot (…), bátorságot nyújtva, hogy a zsarnokság igenis legyőzhető”. A „vörös terror” biztos, hogy a magyar nemzettől kapta az első halálos döfést, ami oda vezetett, hogy sok sebből vérezve elkotródjon az országból – hangoztatta a szenátor, elmondva: ezen a napon nem csupán az ’56-os hősök előtti tisztelgés kifejezése miatt gyűltek össze, hanem a jelenkor kérdéseinek válaszkeresése céljából is, hiszen miközben napjaink embere tankönyvekből tanulja a történelmet, ezzel egy időben munkássága is történelemmé válik. „Sokan úgy érzik, hogy 1989-ben kitavaszodott, de ez a tavasz veszélyben van” – tette hozzá a szenátor, aki a közelmúlt eseményeit, így a himnuszpert, valamint a kovásznai Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház névváltoztatásának esetét felhozva magyarázta kijelentését. Muráncsik László, Sepsiszentgyörgy testvértelepülésének, Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma embere úgy válhat méltó örökösévé az ’56-os hősöknek, ha tudatosan cselekszik, önálló véleménye van, közéleti szerepet vállal, illetve a magyar nemzet vallási és nemzeti értékeit megbecsüli. „A siker eléréséhez saját magunkat kell legyőznünk, nem követhetjük nyugati világot” – tette hozzá Muráncsik László. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai konzulátusának konzulja az anyaország üzenetét átadva elmondta: ideig-óráig győzhet az erőszak, mert az önkényt a félelem, a kétségbeesés vezérli, s csatát lehet nyerni, de az igazság és a szabadságvágy nem győzhető le, ahogyan ezt 1956 is megmutatta. Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke a forradalom áldozatainak nevében szólalt fel, majd rövid imádságot tartott Zelenák József evangélikus esperes. Ezt követően koszorúzásra, a magyar és székely himnusz eléneklésére került sor. A megemlékezés következő mozzanataként fáklyás felvonulásra hívták a szervezők a jelenlevőket, amelynek célja a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, Erzsébet parkban található kopjafa volt. Szavalt Dana Karola, Péter Izolda, illetve Bedő Kinga Noémi – mindhárman a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákjai. A megemlékezés során közreműködött a Kónya Ádám Művelődési Ház, a művészeti szakközépiskola drámatagozatos diákjai, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor cserkészcsapat, a 40-es számú Szent György cserkészcsapat, 77-es számú Bora István cserkészcsapat, a 115-ös számú Bölöni Farkas Sándor cserkészcsapat, valamint fellépett a Cantus Firmus Vegyeskar, továbbá a Magyar Férfidalárda. Bencze Melinda Székelyhon.ro 2015. október 24.A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (2.)Kolozsváron a Bolyai Egyetemet ítélték el A megállapítás a Bolyai-per fővádlottjától, dr. Várhegyi Istvántól, a saarland-i Európa Intézet politológiai tanszékének vezetőjétől származik, akit a román büntető törvénykönyv hírhedt 327-es paragrafusa alapján rendszerellenes nyilvános felbujtás és agitáció vádjával ítélt hét évi börtönre a kolozsvári 3. számú katonai törvényszék büntető bírósága. Visszaemlékezése pontos és világos összegezése mindannak, ami 1956 őszén a Bolyai Tudományegyetemen történt: „Azon a forró őszön Kolozsváron a magyar ifjúság célkitűzése a Bolyai Egyetem szabadsága: a magyar nyelv, a magyar tudományosság ápolása, az egyetemi önkormányzat megvalósítása volt. Nem sikerült, sőt, az erdélyi magyar értelmiség fellegvárának számító Bolyai Egyetemet is felszámolták. A korabeli hivatalos román álláspont szerint a magyar ellenforradalom nemcsak a szocializmus ellen irányult, hanem Erdély erőszakos visszaszerzését is célul tűzte ki, tehát a román állam integritását is veszélyeztette. A Bolyai Egyetemen jelentkező önrendelkezési törekvés, a magyarországi események iránti szolidaritás ugyancsak ellenforradalmi, irredenta, szeparatista mozgalomnak, az intézmény pedig az állam érdekeit mélyen sértő és veszélyeztető gócpontnak minősült. Az akkori mentalitásból annyi maradt, hogy a Bolyai Egyetem ma is mélyen inkriminált, szeparatista intézmény, vörös posztó a félrevezetett román tömegek szemében.” A román legfelső párt- és államvezetés kezdetektől fogva igen veszélyesnek minősítette a magyar forradalommal és szabadságharccal való szolidaritás nyomán kialakult helyzetet. A Bolyai Tudományegyetem már 1955-től különféle támadások célpontja volt. Az oktatásügyi minisztériumban azt a képtelenséget terjesztették, hogy az egyetem végzettjeit nincs hová elhelyezni, mert a Bolyain túltermelés van. Ekkor Nagy Lajos prorektor javaslatára az egyetem szűk körű vezetősége tanárokat küldött vidékre, akik felméréseik alapján bebizonyították, hogy a túltermelésről szóló híresztelés alaptalan, a tényleges szükséglet biztosítja a magyar nyelvű egyetemi oktatás folytonosságát. Az 1955 októberében a Bolyai Tudományegyetemet meglátogató Leonte Răutu, a Román Munkáspárt Végrehajtó Bizottságának tagja, és Miron Constantinescu oktatásügyi miniszter (aki a napvilágra került dokumentumok szerint Iosif Chisinevschivel Gheorghiu-Dej félreállítására szövetkezett, sikertelenül) arról érdeklődött: milyen elhelyezkedési lehetőségeik vannak a végzetteknek, nem kellene-e csökkenteni a hallgatók létszámát, s nemcsak az egyetem működésének szükségességét kérdőjelezte meg. Nehezményezte a magyar irodalom egészének tanítását, s a kiszivárogtatott hírek szerint a Bolyai Tudományegyetem valamilyen átszervezésének legfőbb szorgalmazója volt. 1956 nyarán megpróbálták felszámolni a történelem kart, majd koholt vádak alapján a társadalomtudományi tanszékről elbocsátották Saszet Géza lektort, Keszi-Harmat Editet és férjét, Keszi-Harmat Sándort. A magyarországi forradalmi események időszakában a kolozsvári egyetemi hallgatók körében a Szabad Európa Rádió, az Amerika Hangja adásainak hallgatásán és rendszeres kommentálásán kívül más akcióra alig került sor. A román kommunista hatalom a jól bevált fegyverhez, a nacionalista uszításhoz folyamodott. Hamarosan terjeszteni kezdték a diákság körében is Erdély elrablásának rémképét. Visszaemlékezések szerint ebben a Babeş Tudományegyetem akkori rektora, Raluca Ripan akadémikusnő járt az élen. A magyar egyetemi hallgatók körében elterjedt az a hír, hogy a két egyetem diákjainak közös felvonulására és a magyar forradalom melletti tüntetésre szóló felhívás tulajdonképpen provokáció, hiszen a javaslat, mely szerint „a magyar egyetem diákjai menjenek a menet élén”, valójában a szekuritáté mesterlövészeinek szolgáltatta volna ki az egyetemi ifjúságot. Az egyetlen, s később sokat emlegetett „megmozdulásra” 1956. november elsején, halottak napján a Házsongárdi temetőben került sor. Ennek előzményei 1956 nyaráig nyúlnak vissza, s valójában teljesen véletlen a magyarországi forradalmi harcokkal való egybeesés. 1956 júniusában a Bolyai Tudományegyetem akkori vezetősége részt vett a magyar tanszék tanévzáró ülésén, ott vetették fel, hogy az egyes tanszékek gondoskodjanak a szellemi nagyságok sírjainak rendbetételéről. Ott, helyben Dávid Gyula, Varró János és Lakó Elemér aspiránsokra ki is osztották a feladatokat. Varró János például Szenczi Molnár Albert, Misztótfalusi Kis Miklós és Dsida Jenő sírjának gondozását kapta hivatalos megbízásként, jegyzőkönyvbe iktatva. A másik kettő Brassai Sámuel, Aletta van der Maet, Bölöni Farkas Sándor, Kriza János, Reményik Sándor sírját gondozta a halottak napi megemlékezésre. Mindhárom aspiráns 1956 nyarát, illetve őszét Magyarországon tudományos kutatással töltötte. Amikor hazajöttek, hozzáfogtak a sírok rendbetételéhez. 1956. október 23-án Magyarországon kitört a forradalom. Kétnapi mély hallgatás után Bukarest az internacionalista proletár szolidaritás jegyében élelmiszert és gyógyszert küldött Budapestre. A magyarországi események megítélésében nagyfokú bizonytalanság uralkodott. Visszaemlékezések szerint: a Bolyai Tudományegyetem pártvezetősége elhatározta, hogy táviratot küld Budapestre, amelyben „mélységes felháborodással elítéli az ellenforradalmi eseményeket” – mondja Várhegyi István. „Mint diákszövetségi titkárt engem is felkértek a távirat aláírására. Ezért Balogh Edgárral heves vitám volt. A professzor nyomós érvként hozta fel, hogy ezzel a távirattal bizonyítjuk hűségünket a Román Kommunista Párt iránt, ez lenne a próbaköve a romániai magyarság lojalitásának. Arra kértem Balogh Edgárt, hogy ne ismételjük meg azt az egységfronti, magyar népi szövetségi politikát, amely sok keserű áldozatába került a romániai magyarságnak.” Fazekas János, aki a Magyar Autonóm Tartomány teljhatalmú megbízottja volt, meglátogatta a Bolyai Tudományegyetemet, s azt ígérte, hogy az akkori épületeinek háromszorosát kapja, ha megszövegezik Budapestre a táviratot, bizonyítják a Román Munkáspárt iránti hűségüket. Várhegyi arra kérte Balogh Edgárt, hogy hívják össze a diákgyűlést, s ott olvassák fel a távirat szövegét. Az 1956. október 29-re összehívott diákgyűlésen felháborodva utasították vissza a távirat szövegét. Később a tárgyaláson Várhegyit a távirat elküldésének megakadályozásával vádolták. A forradalmi események erdélyi átszivárgásától alaposan megijedt Bányai László rektor 1956. október 31-én estére gyűlést hívott össze a bölcsészkar dísztermébe. Szigorúan megtiltotta, hogy a diákok kimenjenek a Házsongárdi temetőbe. Lakó Elemér és Varró János tanársegéd jelen volt a gyűlésen, így ők a halottak napi megemlékezésen nem vettek részt. Dávid Gyula semmit nem tudott a gyűlésről, így csoportjával kivonult a temetőbe. A magyar irodalom és szellemi élet nagyjai – Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Apáczai Csere János és felesége, Aletta van der Maet, Dsida Jenő, Kriza János, Reményik Sándor – sírján elhelyezték a kegyelet virágait és égő gyertyáit. Reményik Sándor sírjánál Bartis Ferenc első éves magyar szakos hallgató egy alkalmi versét mondta el, majd elszavalta az Eredj, ha tudsz című Reményik-verset. A magyar forradalommal való együttérzés jeleként nagyon sok egyetemi hallgató a kabáthajtókára nemzeti színű kokárdát és gyászszalagot tűzött ki. A visszaemlékezések szerint a himnuszt is elénekelték. A Házsongárdi temetőben beszédet mondott Gazda József, Kicsi Antal, és állítólag Székely László. A Securitate és a belügy emberei ott vizslattak, fényképeztek a megemlékezők és gyászolók között. A fényképek alapján az azonosítás már gyerekjáték volt. A meghurcoltatástól csak azok menekültek meg, akik éppen a Házsongárdi temető felsőbb részén tartózkodtak, őket nem fényképezték le. Negyvenkét év távlatából is egyértelműen megállapítható: a magyar forradalom és szabadságharc egész életre szóló felejthetetlen emlékként él a kortársak tudatában. Az egyetemi kollégiumokban, a lakásokban éjjel-nappal szólt a rádió, lélegzetvisszafojtva hallgatták a Magyarországról, Budapestről, a forradalmi harcokról és változásokról szóló tudósításokat. Páll Lajos képzőművész-hallgató révén eljutott az Irodalmi Újságnak az a száma, amely Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, valamint Benjámin László forradalmi versét közölte. Péterffy Irén első éves magyar szakos hallgató ki is vágta ezeket a verseket. A forradalmi események versírásra ihlették a még középiskolás Burchád Mártát is. Mivel a versesfüzet körbejárt a református teológusok körében, könnyű volt a rendszerellenességet és a „nacionalizmust” bizonyítani. Nemcsak Burchád Mártát tartóztatták le s állították bíróság elé, hanem mindazokat a teológusokat, akik tudtak a versesfüzetről, valamint a magyar irodalomtanárt, Imre Magdát, amiért tanítványát nem jelentette fel a Securitatén. Az 1956-os magyar forradalommal való együttérzés illusztrálására két visszaemlékezést idézek: „Mivel nagyon féltem a veréstől, elhatároztam, hogy nem hazudok. Így bevallottam, hogy együttéreztem a forradalmi szellemű magyar néppel, hogy sajnálatomat fejeztem ki a Nagy Imre kivégzése alkalmával, de tagadtam a rendszerellenességet.” (Imre Magda) „A vád ellenem a következő volt: dicsőítettem az 1956-os magyarországi forradalmat, elítéltem a szovjet csapatok beavatkozását, vártam, hogy ez a forradalom átterjedjen hazánkba is, reménykedve a népi demokrácia bukásában. Több kollégával együtt megtagadtuk a Teológián, hogy részt vegyünk azon a gyűlésen, ahol elítélték a magyarországi forradalmat, a résztvevőket árulóknak minősítettük. Propagandát fejtettem ki Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása érdekében, azzal vádoltam a Romániában hatalmon lévőket, hogy nem tartják tiszteletben az alkotmányban előírt magyar és más kisebbségek jogait. Ezek csak papíron léteznek. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ezek a vádak sok túlzást tartalmaznak, egy viszont tény: én is gyászoltam az elesett magyarokat, szolidaritást vállaltam mindazokkal, akik elítélték a szovjet csapatok mészárlásait.” (Gödri Oláh János akkori evangélikus teológus) (folytatjuk) Tófalvi Zoltán Szabadság (Kolozsvár) 2015. október 31.A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (3.)Kolozsváron a Bolyai Egyetemet ítélték el (II.) A kolozsvári diákszervezkedési kísérletek a diákszövetség megalakulásához vezethetőek vissza. Története az 1956 júniusában megtartott prágai értekezlethez kapcsolódik, ahol Románia kérte, hogy beléphessen a nemzetközi diákszövetségbe: jelentkezését nem fogadták el, mert az országban akkor még nem léteztek diákszövetségek, az egyetemi ifjúság, akár a gyári munkások, az RMP által irányított és pórázon tartott szakszervezetekbe tömörült. A nemzetközi diákszövetségbe való belépés feltétele a demokratikus úton megszervezett román diákszövetség létrehozása volt. Ezért jöttek létre az 1956 őszén induló tanévben a romániai diákszövetségek. Az 1956. november 5-én megtartott gyűlésen Miron Constantinescu oktatásügyi miniszter, miután értékelte a magyarországi eseményeket, rátért, hogy a diákszövetségek vezetői mérjék fel és tárják írásban a legfelsőbb párt- és államvezetés elé az egyetemi hallgatók szakmai, tudományos és szociális gondjait. „Tárgyalni akartak az ifjúsággal – emlékezik Várhegyi István –, hogy az elégedetlenség talaján kialakult politikai helyzet nehogy a varsói, budapesti eseményekhez hasonlóan alakuljon. Az egyetemi élet, a diákság problémái Leningrádtól Budapestig élő eleven sebként léteztek... A Bolyai Egyetem diákszövetségi programtervezete is, amely később ellenforradalmi tettnek minősült, erre a hivatalos ösztönzésre született.” Az egyetemi hallgatók súlyos szociális gondjai országszerte valóban robbanásveszélyt jelentettek. Bukarestben, Kolozsváron, Jászvásáron, Brassóban, Marosvásárhelyen több ezer, illetve több száz diáknak nem jutott hely a kollégiumokban, a diákmenzán az étel igen gyakran ehetetlen volt, az ösztöndíjakat a szülők havi jövedelmének függvényében állapították meg, s nem vették figyelembe, ha a családban egyszerre több gyermek tanult. A Várhegyi István által összeállított programtervezet jóval túlmutat e sérelmeken. Felvetette az értelmiségi hivatás, a tudományos kutatómunka kérdését is. Ehhez először a tanároknak kellett megszabadulniuk a merev, dogmatikus, a sztálinizmus minden sajátosságát magán viselő ideológiai kötöttségektől. A programtervezet ezért tartalmazta a tanári normarendszer felszámolását. Az orosz nyelv kötelező és minden karon egyenlő óraszámban történő tanítása természetesen a kolozsvári programtervezetben is külön pontként szerepelt. A magyar forradalom és szabadságharc 1956. november 4-én történt leverése után a romániai magyarságot s ezen belül az egyetemi ifjúságot gyakran illették nemcsak az irredentizmus, revizionizmus, ellenforradalmiság vádjával, hanem antiszemitizmussal, szeparatizmussal is. A gyűlésen tételesen is megfogalmazta Miron Constantinescu a jól bevált diverziós vádat. 1956. november 17-én este letartóztatták Várhegyi Istvánt, 18-án pedig Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt, Nagy Benedeket. A Ioan Cameniţă hadbíró alezredesből, Lazăr Tudorache hadbíró őrnagyból, Gherciciu hadbíró századosból és Nicolae Iscrulescu katonai ügyészből álló bírói testület a programtervezet szövegét a koncepciós céloknak megfelelően átírta, „kiegészítette”, egyes részeket kihagyott, másokat felnagyított. Bár a programtervezetet Várhegyi István az Utunk szerkesztőségében két példányban gépelte – a Securitate mindkét példányt elkobozta! –, a vádiratban és az ítéletben mégis az szerepel, hogy Kelemen Kálmán terjesztette is. Az ítélet szerint Várhegyi Istvánt 1952-ben azért zárták ki a Bolyai Tudományegyetemről és az Ifjúmunkás Szövetségből, mert az „ellenforradalmi tevékenységéért” börtönben ülő Erős Lajos római katolikus plébános befolyása alatt állt. A diákszövetség 1956. október 24-én alakult meg, amelynek vezetésébe – az ítélet szövege szerint – a „vádlottak befurakodtak”, s „ahol Várhegyi István vádlott egy egész sor javaslatot terjesztett elő, amelyeket a bizottság tagjai minden további nélkül megvitattak és elfogadtak. Így Várhegyi István vádlottat bízzák meg, hogy szerkessze meg és iktassa a munkatervbe az általa javasolt gondolatokat. Ezzel valójában az RMP Központi Vezetősége Politikai Bürója utasításaival ellentétben ahelyett, hogy elkészítették volna a diákszövetség munkatervét, programjavaslatot készítettek, amely egész sor antidemokratikus, a diákszövetség céljaival és érdekeivel ellentétes, teljesen idegen követelést tartalmazott.” Ilyen „teljesen idegen követelés” volt – a kommunista hatalom szemében –: „A magyar ifjúság nemcsak nyelvében és irodalmában egy, hanem élethivatásában is. Meg kell teremteni a testvéri országok: Felvidék, Délvidék, valamint erdélyi ifjúságunk baráti, testvéri összefogását: Erdély Bukarest felé, Délvidék Belgrád felé, a Felvidék pedig Prága felé...” Mindez az oly gyakran hangoztatott proletár nemzetköziség szellemében akár dicséretes kezdeményezésnek is tekinthető. A vádiratban azonban a koncepciós perek szellemében teljesen átírták a fenti mondatot: „közvetlen külföldi kapcsolat az összes országgal, a felettes szervek ellenőrzésének mellőzésével”. A „felettes szervek” fogalmán nyilvánvalóan az egyetemi, tartományi, központi pártbizottságot, egészen pontosan a Securitatét értették. A Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak pere, a vádirat és ítélet szövege iskolapéldája annak, hogy a Securitate – a KGB módszereit követve – minden reformkísérletnek, próbálkozásnak összeesküvés-jelleget kölcsönzött, rendkívül szigorú büntetésekkel próbálták elejét venni bármilyen megmozdulásnak. A vádlottak fellebbezési kérését elutasították, Várhegyi Istvánt 7, Nagy Benedeket 5, Koczka Györgyöt és Kelemen Kálmánt 3–3 évi börtönbüntetéssel sújtották felbujtás bűntettének elkövetéséért. Kelemen Kálmánt a büntetés letöltése után még négyévi kényszerlakhelyre is ítélték, amelyet Fundatán, egy világtól elzárt bărăgani faluban töltött le. A négy bolyais egyetemi hallgató peréhez szorosan kapcsolódik a három tanársegéd, Dávid Gyula, Lakó Elemér, Varró János és az akkor már befutott és elismert írónak számító Páskándi Géza pere. Dávid Gyula 1956. szeptember 3-a és október 5-e között Budapesten tartózkodott, doktori disszertációjához gyűjtötte az anyagot. Visszaemlékezése híven tükrözi azt a hangulatot, amely az erdélyi magyarság nagy részének magatartását jellemezte: „Október 23-a a döbbenet erejével hatott rám. Nemcsak az elemi erővel feltörő tiltakozás a természetét levetkezni képtelen párthatalom ellen, hanem az is, hogy azokban, akik Rákosit felváltották, szintén nem volt politikai bölcsesség az erőszak eszközeinek félretevésére. Nem voltam egyedül azok között, akik a forradalom küszöbén még hittek egy békés kibontakozás lehetőségében, amely »megmenthette« volna a szocializmus eszméit, amelynek megvalósíthatóságában – oly sok figyelmeztető jel ellenére akkor még én is hittem. Következett tíz nap, amely alatt az összes lehetséges rádióadó sugározta hírekre tapadva szorongtunk azért, hogy »odaát« sikerüljön...” A három tanársegédet és Páskándi Gézát „nyilvános fölbujtás” vádjával állították bíróság elé és ítélték el. A vádirat szerint Dávid Gyula már 1953 nyarán, amikor a Bolyai Tudományegyetemen megkezdte az aspirantúrát, „bírálta a kormány azon intézkedéseit, amelyek révén csökkentették a magyar tannyelvű iskolák és fakultások számát”, „ellenségesen és tendenciózusan állította különböző körökben, hogy a román állam nem gondoskodik az RNK-beli magyar tudományos élet fejlődéséről”, „nacionalista szellemben széles körű propagandát fejtett ki az egyetemi oktatók körében, hogy minden középfokú és egyetemi oktatási szinten vezessék be a magyarok történetének oktatását”. 1956. szeptember 3-a és október 5-e között Magyarországon „befeketítette és rágalmazta az RNK-beli népi demokratikus rendszert, azt állítva, hogy az országunkbeli rendszer nem biztosít lehetőséget a magyar klasszikusok műveinek kiadására, hogy a középiskolák tanulói anyanyelvükön nem jutnak hozzá a könyvészethez”. „A magyarországi események idején – olvasható az ítéletben – a vádlott nyilvános felbujtó tevékenységet folytatott, a népi demokratikus országokban és a Szovjetunióban lévő népi demokratikus erők ellen lázított. Ebből az alkalomból kifejezte együttérzését a magyarországi ellenforradalmár elemekkel, Nagy Imre reakciós kormányával, annak programjával. (...) A vádlott 1956. október 26-án 20–25 egyetemi hallgatóval kiment a kolozsvári városi temetőbe, ahol megkezdték egyes magyar burzsoá-nacionalista írók sírjának megtisztítását. (A koncepciós per során így minősült burzsoá-nacionalista írónak Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Brassai Sámuel, Kriza János.) Ekkor határozta el, hogy 1956. november elsején, halottak napján újból kijönnek a temetőbe, és a Magyarországon elesett ellenforradalmár elemekkel való szolidaritás jeleként ezekre a sírokra virágokat helyeznek el és gyertyát gyújtanak. Ugyanakkor az elesett ellenforradalmár elemek emlékére egyperces néma tiszteletadással adóztak, a ruhájuk hajtókáján gyászszalagot viseltek, nacionalista verseket szavaltak, s végül elénekelték a magyar himnuszt.” Mindezek – így az ítélet – „zavargásokat idéztek elő Kolozsváron, amelyek szorosan kapcsolódtak a magyarországi eseményekhez.” Egy halottak napi megemlékezésből így kreáltak hazaárulással egyenértékű vádat, rendeztek kirakatpert. Dávid Gyulát hétévi börtönbüntetéssel sújtották, mind a hét évet letöltötte. Páskándi Géza egyik „fő bűne” a Várhegyi Istvánnal fenntartott kapcsolat volt. A vádirat szerint Várhegyi megmutatta a programtervezetet Páskándi Gézának is, aki „együttérzését fejezte ki a nacionalista és ellenséges programtervezettel kapcsolatosan (...), ráadásul uszító módon jegyzéket is írt, s kérte a programtervezethez való csatolását, valamint annak felolvasását az összes egyetemi hallgató előtt. Ebben a jegyzékben azt írta, hogy ezt a programtervezetet a »szabadság nevében« fogják megvalósítani, azt a látszatot sugallva, hogy az RNK-beli népi demokratikus rendszer nem biztosít elég szabadságot...” Mit tartalmazott Páskándi Géza kiegészítő jegyzéke? A tanári normarendszer felülvizsgálását, az embertelen tandíjak és megalázó ösztöndíjak eltörlését, az előadások szabad hallgatását, s kérte, hogy a történelmi materializmus mellett iktassák tantervbe az egyetemes filozófiatörténetet, „vagyis a burzsoá ideológia maradványait, mivel a vádlott véleménye szerint a dialektikus materializmus nem nyújt megfelelő lehetőséget a magyar fiatalok számára az objektív valóság megismerésére”. Az ítélet meghozatalánál további terhelő „bizonyítékként” emlegették: a programkiegészítésben javasolta bizonyos pénzalap létrehozását, amelyet „a felsőbb szervek által nem ellenőrzött kapitalista országokba tervezett kirándulásokra használtak volna fel”. Letartóztatásakor – 1957. március 19. – találták meg az Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből címet viselő kéziratot, amelyben – a vádirat szerint – „alattomosan, demagóg mondatok közé rejtve lázította a tanuló ifjúságot az orosz nyelv, a marxizmus és politikai gazdaságtan kötelező tantárgy jellegének megszüntetésére...” Az egyetemes magyar irodalomtörténet talán egyedülálló fejezete, hogy valakinek az írói minősége, írói besorolása a legsúlyosabb terhelő „bizonyítékok” egyike. Páskándi Géza és Dávid Gyula esetében ez történt: „Páskándi Géza vádlott, amellett, hogy a történelem–bölcsész kar hallgatója volt, elismert író, újságíró, költő, akivel nagyon sok egyetemi hallgató szimpatizált, s benne egy felkészült kollégát láttak, tehát az ő szavainak nagy súlya volt a becsületes egyetemi hallgatók körében is.” Dávid Gyulánál tanársegéd mivoltát hozták fel terhelő bizonyítékként. Mindezek alapján a Macskási Pál elnökből, Szilágyi Dezső és Grigore Iancu népi ülnökökből álló bírói testület úgy döntött, hogy Dávid Gyula és Páskándi Géza „nyilvános bujtogatás” bűntettével vádolható, ami súlyosan veszélyezteti az ország biztonságát. Dávid Gyulát és Páskándi Gézát a büntető törvénykönyv III. fejezetének 327. paragrafusa alapján ítélték el 7, illetve 6 évi börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra. Tófalvi Zoltán (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 16.A magyar szórvány napjánGyöngykoszorú- találkozó Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának – hangzott el Kodály Zoltán felismerése, amelyet örökül hagyott az elkövetkező nemzedékeknek. Ennek tudatában kezdték el Maros megyében a Gyöngykoszorú-találkozókat, s ezért dolgoznak ma is, hogy a gyermekek, fiatalok saját kultúrájukban nőjenek fel, amit áthagyományozhatnak az új generációnak. Különösen a szórványban van óriási jelentősége a néphagyományok, népszokások parázson tartásának, mert ha egy nemzedékben kialszik a láng, a szórványmagyarság beolvadása visszafordíthatatlan lesz. A megmaradásért – fenyő a Petőfi- szobornál Marosludas olyan szórványtelepülés, ahol a magyarság számaránya húsz százalék alá esett, mégis az egyházak, az iskolák magyar tagozatai életerős közösségeket éltetnek. A Hajdina Hagyományőrző Egyesület a néptánc oktatását vállalta fel, s több generáción át vonta be a gyermekeket és a fiatalokat a magyar népi kultúra ápolásába. Az idei Gyöngykoszorú-találkozót talán nem véletlenül időzítették a magyar szórvány napjára, hiszen szórványban ünnepelni, s érezni a magyar szellemiség együvé tartozását felemelő érzés. Az ünnepség a Petőfi-szobornál kezdődött, ahová kivonultak a tánccsoportok, a megmaradás jeléül egy tuját ültettek, majd egy-egy szál virágot helyeztek el a szobor talapzatán. Itt Kocsis Csaba, az RMDSZ kerületi elnöke köszöntötte a résztvevőket, elmondta, hogy a rendszerváltás után, amikor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet és néhány lelkes ember ezt a mozgalmat elindította, bíztak abban, hogy Erdély-szerte fel lehet éleszteni a szunnyadó népi kultúrát. Ezt a munkát azóta is küzdelmesen végzik. – Biztatni kell minden embert, aki ebben a munkában szerepet vállal. Ne hagyják abba, mert enélkül a XXI. század globalizálódó világában sokkal szegényebbek leszünk, mint elődeink. Magyar néptánc, népdal, magyar nyelv és kultúra nélkül identitásunk elvész. Jövőnket a múltra kell építenünk. Ennek jegyében jött létre és működik a marosludasi Hajdina néptáncegyüttes is, amely évről évre színvonalasabb fellépésekkel örvendeztet meg – mondta a kerületi elnök, aki hozzátette, hogy Andrássytelepen az iskola 13 évvel ezelőtt vette fel a Petőfi Sándor nevet. Sajnos, az oktatás átszervezése miatt a költő nevét viselő iskola már nem iskola, évek óta "lakatot tettek rá". A részt vevő tánccsoportok a Petőfi- szobornál közösen énekelték el a Távolból című költemény zenés változatát, majd a Maros-hídon át elindultak a művelődési ház felé. Táncosok, citerások a színpadon A táncosok, mielőtt a terembe értek volna, megálltak a polgármesteri hivatal előtt, ahol Ioan Cristian Moldovan polgármestert tánccal köszöntötték. Az önkormányzat támogatta a rendezvényt, a szervezők ezzel a gesztussal fejezték ki köszönetüket. A színpadon Tóth Sándor, a Hajdina vezetője és Kis István alpolgármester üdvözölte a résztvevőket. Majd a csoportok következtek: a Hajdina néptánc-együttes, amelyet Farkas Sándor Csaba és Kásler Magda oktat a táncra, nyárádmenti és kutasföldi táncokat mutatott be. Aztán jött a mohácsi Újhold együttes somogyi és szatmári táncokkal, vezetőjük Kiss Gábor, a felfalusi Bíborka néptáncegyüttes, amely kalotaszegi táncot járt, felkészítő Luka Szabolcs. A holtmarosiak saját táncaikkal léptek fel, Nagy Levente vezetésével. A medgyesi Gyöngyvirág küküllőmenti táncokat mutatott be, felkészítő Lukács Levente. A Hajdina kis "hajtásai", a Tatárka és a Pohánka is színpadra lépett, előbbiek a 3-6 évesek, gyermekjátékokat és felcsíki táncokat táncoltak, utóbbiak, a 6-12 évesek csoportja pedig nyárádmenti táncokat. Fellépett még a helyi Transilvania együttes Nelu Mihasan vezetésével. A rendezvény érdekes színfoltja volt a szilágysomlyói Szederinda citeraegyüttes, amelyet Gáspár Attila zenetanár tanít muzsikálni. Szívesen jönnek, ha magyarul lehet énekelni Gáspár Attila zilahi zenetanár elmondta, régóta tartják a kapcsolatot a marosludasi együttesekkel, sok helyen találkoztak már. – Szívesen elmegyünk mindenhova, ahol magyarul lehet énekelni, citerázni s a szilágysági népdalokat megismertetni. A szilágysági szórvány nem annyira ismert, sem az erdélyi, sem a magyarországi köztudatban nem él annyira, mint a Székelyföld. Pedig gyönyörű népdalaink, népszokásaink, népi hagyományaink vannak. A Szederinda citeraegyüttes hagyományőrző csoportja felvállalta, hogy tolmácsolja ezt a népi kultúrát. Magyarországon sokfelé léptünk fel, eljutottunk Bécsbe is. A Szilágyságban többen citeráznak, de nem olyan színvonalon, hogy azt iskolában tudnák tanítani. Én Dobán 1976 óta foglalkozom citeraoktatással. Emellett Szilágysomlyón, Zilahon, Szilágyperecsenben tanítom a gyerekeket citerázni. A Szilágyságban vannak tömbben élő magyarok, de vannak gyenge szórványtelepülések is. A Tövisháton a legtöbb falu magyar, elöregedett lakossággal. A Kraszna mentén vannak erős magyar települések, Szilágysomlyótól északkeletre ott van Szilágyperecsen, gazdaságilag is erős, életképes közösség, Varsolc, Szilágykraszna, Magyarkecel, Zovány, Ipp, Sarmaság, Szilágylompért, Selymesilosva. Mind olyan települések, amelyeket művelődéstörténeti szempontból érdemes lenne visszahozni a köztudatba – fogalmazott Gáspár Attila. Kiváló alkalom a fiatalok nevelésére A legmesszebbről a mohácsi Újhold néptáncegyüttes érkezett. Kiss Gábor, az együttes vezetője elmondta, hogy a 600 kilométer nincs is annyira messzi. – Félnapos út, és amit kapunk érte, az nagyon fontos számunkra: erdélyi magyar néptánc-együttesekkel léphetünk fel. Szeretünk közösségekkel együtt lenni, a fiatalokat ebben az élményben részesíteni. Kiváló alkalom a fiatalok nevelésére. A Hajdina a nyáron Mohácson szép műsorral szerepelt. A mo-hácsi néptáncegyüttesben jobban szeretjük az erdélyi táncokat, de Tóth Sándor kérésére "magyarországi anyagot hoztunk", somogyit és szatmárit. Mi mezőségi, kalotaszegi, küküllőmenti, székelyföldi táncokat, forgatósokat, legényeseket is táncolunk. Tulajdonképpen ezen nevelkedtünk. Vallom, hogy egy nemzet hite és kultúrája tartja egyben a népet. Ha elveszítjük e kettőt, mindent elveszítünk. Ide csatolnám az elmúlt hónapok válságát, amit Európa megél. Most nyíltan kell erről beszélni, nagyon oda kell figyelni, hogy megmaradjunk. A fiataljaink most kapnak észbe. Nemrégiben Törökországban jártunk, s hallották, hogy a török gyermekek milyen hangerővel, torkukszakadtából éneklik a himnuszt. Ez felrázta a gyermekeinket. Az ő harcuk következik, hogy helyretegyék a dolgokat – fogalmazott a mohácsi tánccsoport vezetője. Táncház és szeretetlakoma A Gyöngykoszorú-találkozó táncházzal és szeretetlakomával ért véget, amelyet a líceum éttermében tartottak. A helybeliek délutáni gyérebb részvétele estére népesebb mulatsággá gyarapodott, ahol szülők, nagyszülők együtt szórakoztak. Ezen, sajnos, nem lehettünk ott, de örülhetünk annak, hogy a szórványban mégiscsak van élet, megszólalt az együvé tartozás érzése, ahol több mint háromszáz ember gyűlt össze. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2015. december 7.Erdővidéki pedagógusokat díjaztakA Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének erdővidéki szervezete szombaton díjazta a diákjaikkal különleges eredményeket elérő tanárokat, illetve a nyugdíjba vonult kollégákat és azokat, akik műszaki munkatársként szolgálták hosszú időn keresztül az oktatást. A szervezet helyi elnöke, Dimény János a legkiválóbb általános iskolások számára létrehozandó díj alapítására tett javaslatot. Üdvözlőbeszédében Dimény János úgy fogalmazott, ha a nemzet napszámosainak társadalmi megbecsülése egyre kevésbé érezhető, a szakmai szervezetekre hárul a felelősség, hogy a nemzedékek sorát hosszú évtizedeken keresztül legjobb tudásukkal tanítók munkáját elismerjék. „Ezeknek az embereknek, akik diákjaiknak csak adtak, adtak és adtak – nemcsak tudást, de emberségre is neveltek –, s a tehetségek felkarolásával hozzájárultak Erdővidék jobbá tételéhez, meg kell köszönnünk munkájukat.” A tehetségápolás a minőségi oktatás szolgálatában és a tanulók szakmai felkészítésében elért kiváló eredményekért kitüntető elismerésben részesültek a Baróti Szabó Dávid Középiskola matematika szakos tanárai: Darvas Annamária és Oláh-Ilkei Árpád, illetve a Gaál Mózes Általános Iskolában tanító Zajzon Csaba, valamint Kékesi-Keresztes Lujza Gita és Csog Orsolya középiskolai magyar szakos tanárok. Dimény János köszönetet mondott nekik, amiért a baróti középiskolában tehetségeket fedeztek fel, majd készítettek fel rangos országos és nemzetközi versenyekre, ahol nemcsak helytálltak, de az élmezőnyhöz tartoztak elért eredményeikkel. A díjazottak nevében Darvas Annamária mondott köszönetet az elismerésért, majd Eötvös József fiának, Eötvös Lórántnak írt levelének részletét felolvasva, kiválóságaink megbecsülésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Kotecz József felsőrákosi unitárius lelkészt az ünnepség a nemrég lezajlott Prima Primissima-díjátadóra emlékeztette: itt is azok munkáját ismerték el, azokat emelte a nemzet a magasba, akik életük során tudásuk átadása mellett közel tudtak kerülni diákjaikhoz, s őket tisztességre, hűségre és nemzetük szeretetére nevelték. Életműdíjban részesült Balázsi Ilona (Erdőfülei Általános Iskola), Bartha Imre (Baróti Szabó Dávid Középiskola), Bálint Erzsébet (Bölöni Farkas Sándor Általános Iskola), Csog Adél (Erdőfülei Általános Iskola), Dimény Katalin (Cimbora Óvoda), Süketes Irma (Gaál Mózes Általános Iskola). A 2014–2015-ös tanévben az oktató-nevelői tevékenységben elért sikerekért elismerésben részesült Dombora Enikő (Cimbora Óvoda), Máthé Julianna (Borbáth Károly Általános Iskola), Bitai Gyöngyi (Máthé János Általános Iskola), Egyed Ildikó (Gaál Mózes Általános Iskola), Kolumbán Álmos (Erdőfülei Általános Iskola) és Fazakas Attila (Benkő József Általános Iskola). Az oktatás szolgálatában-díjjal azokat ismerik el, akik nem pedagógusként, de munkatársként segítették a tanintézmények működését; idén a Baróti Szabó Dávid Középiskola műszaki dolgozóját, Dávid Pált tüntették ki. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 4.Tatárka, Pohánka és HajdinaA népi kultúra őrzői Marosludason Eseményekben, fellépésekben gazdag évet zárt a marosludasi Hajdina Kulturális Egyesület. A Hajdina, a Pohánka és a Tatárka néptáncegyüttesek nemcsak a helyiek, hanem az erdélyi és határon túli népi kultúrát kedvelő közösségek szívébe is belopták magukat. A Hajdina Kulturális Egyesület vezetője, Tóth Sándor a néptáncegyüttesek tavalyi fellépéseit összegezte. A Hajdina júliusban és augusztusban Magyarországon lépett fel, Szentgáloskéren az Aratófesztiválon vettek részt, majd Somodorban léptek fel, Gálosfán az Otthonka Fesztivál meghívottjai voltak. A nemzeti ünnep alkalmából, a magyarok kenyere ünnepén Mohácson részt vettek a búza összeöntésén és a Szent Miklós vízi- és taposómalomnál táncoltak. Ezt követően a 29. Mohácsi Folklórfesztiválon, a Pécsi Déli Kapu Folklórfesztiválon, a harkányi fesztiválon, Pécsváradon a Szent István-ünnepen táncoltak. Szeptember elején a Hajdina szervezésében ünnepelték meg a Marosludas környéki betelepítések 110. évfordulóját, amelynek Andrássytelep adott otthont. Mivel annak idején Andrássytelepre 17 bukovinai székely családot telepítettek, itt szervezték meg az első Bukovinai Székely Folklórtalálkozót. Aztán következett a marosludasi Kárpát-medencei Gyöngykoszorú találkozó, majd a marosvásárhelyi Gyöngykoszorúk gyöngye, ahol szintén fellépett a Hajdina. Legutóbbi előadásuk a karácsonyi ünnepi műsor volt, ahol mindhárom néptánccsoport fellépett, előadásuk címe: Angyalok hirdeték. – Közénk jött a fény, a béke, a szeretet emberré lett. Az angyalok, a pásztorok és minden jóakaratú ember erre várt. Arra vártunk, hogy a Tatárka, a Pohánka és a Hajdina visszaröpítsen abba a világba, amelyben elődeink ünnepelték a Messiás születését. Ezt a hangulatot Kásler Magda és Farkas Sándor Csaba táncoktatóknak az együttesek előadásában sikerült megteremteni – mondta az egyesület vezetője. Az előadást a marosludasi önkormányzat, Magyarország csíkszeredai konzulátusa, az EMKE, a Romgaz és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatta. A legfőbb támogatók mégis azok a magyar családok, akik gyerekeikkel részt vesznek a hagyományok, népszokások éltetésében, hiszen nélkülük üres és kihalt maradna minden. A Tatárka néptáncegyüttesben jelenleg 23 3-6 év közötti, a Pohánkában 25 6-11 év közötti gyermek, míg a Hajdinában 13 fiatal táncol. A színpadon megelevenedtek a Szent Borbála, Szent Miklós, Szent Luca, Szent István és Szent János nevéhez fűződő szokások, népi játékok és táncok. A székely karácsony hangulatát idézhettük fel betlehemes díszlet mellett. Az angyaljárás tett koronát a műsorra. Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely) 2016. február 10.Végre bejegyezték a Lacto-Coop SzövetkezetetFejér László Ödön képviselő közbenjárásával, két jogi és hét magánszemély társulása révén megalakult a Lacto-Coop nevű szövetkezet, amelyet hosszas ügyintézés után végre sikerült bejegyeztetni. Az alapító tagok a múlt héten a csíkszépvízi és székelykeresztúri szövetkezetek képviselőivel találkoztak a kézdivásárhelyi inkubátorházban, ahol a vendégek eddigi sikeres tevékenységeik során szerzett tapasztalataikat osztották meg a helyiekkel. A megbeszélésen Tamás Sándor megyetanácselnök felemlegette a tavalyi, Dél-Tirolban tett tanulmányi utat, amelyen Petroczki Gézával, a székelykeresztúri szövetkezet vezetőségi tagjával vettek részt, hogy az ott látottakat itthon is gyakorlatba lehessen ültetni. – A tanulmányút után a megye minden részén összehívtunk 100–150 gazdát, vázoltuk a lehetséges jövőképet, de akkor mindenki csak a nyakát tekergette. A folyamat 2015. április elseje után gyorsult fel, mikor a gazdák rájöttek, hogy a literenkénti 50–55 banis tejár mellett képtelenség megélni, tehát lépni kell – részletezte Tamás. – Gyakorlatilag két helyen, Illyefalván és Kézdiszéken történt előrelépés az Agrosic Egyesület és a mezőgazdasági kamara támogatásával. Az illyefalvi termékek azóta a piacon is megjelentek, Kézdiszéken egyelőre nem beszélhetünk erről. A megyei tanács évi 100 ezer euróval segíti az Agrosicet, és ezután a termelőegységek finanszírozását helyezzük előtérbe – hangsúlyozta, hozzátéve, ez fontos is, hiszen a tej európai uniós átlagára 1,5 lej, míg Dél-Tirolban 2,5, de Keresztúron is sikerült elérni, hogy 1-1,2 lej közötti összeget kapjanak a gazdák. A találkozón Ambrus Tibor egyetemi docens és vállalatfejlesztési szakértő, illetve Tankó László, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság székelyudvarhelyi elnöke is előadást tartott. – A tudáson a lényeg, hiszen a pénz jön-megy – emelte ki Ambrus. – Nyugaton sincs sokkal több pénz, viszont jó minőségű, könnyebben értékesíthető terméket állítanak elő. Ehhez szükséges a szövetkezet megértése, a szövetkezeti tudás alkalmazása. Székelyföldnek a jövője a tudás, erre kell fektetni a hangsúlyt. Hiába van pénz, ha nem tudjuk munkába állítani – mondta az egyetemi docens. A kézdivásárhelyi szövetkezetet Farkas Sándor Barna (Kézdimartonos), Gajdó Réka (Nyujtód), Horváth Sándor (Kézdiszentlélek), Imre László (Szentkatolna), Máthé István Olivér (Kézdialmás), Sütő András Emil (Szentkatolna), Vatány István (Bereck), az Agrosic Közösségek Közti Társulás és az Ozsdolai Szarvasmarhatartó Gazdák Egyesülete alapította azzal az elsődleges céllal, hogy a tejet jó áron és feldolgozott formában is lehessen értékesíteni. Bartos Lóránt. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. március 7.A Bekecs és a nyárádmenti táncmozgalomNyolcszáz gyermek és fiatal kapcsolódott be Amikor rázendítenek a zenészek, s elődeink népviseletébe öltözött derék fiatalok vonulnak a színpadra, kisimul az arcunk, elillan a lelkünk mélyén szunnyadó szomorúság, s valami őserejű vidámság lesz úrrá rajtunk. Ez az érzés kerít hatalmába, amikor a Bekecs néptáncegyüttes elkezd táncolni. Népszerűségük nemcsak Maros megyében, hanem Erdély-szerte töretlen. A Felszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató verseny hozott számukra még nagyobb hírnevet és ismertséget a Kárpát-medence tánckedvelői körében. Az együttest Benő Barna vezeti, vele beszélgettünk a Bekecsről, a néptáncról s a néptáncoktatás mozgalmáról, amelyet az egész Nyárádmentén felvállaltak. Munkájuk révén e térségben 800 gyermek tanulja a néptáncot és élteti a hagyományt. – Tízéves koromtól táncolok, negyedik osztályos voltam, amikor Füzesi Alberttel a Napsugár néptáncegyüttesnél elkezdődött a táncoskarrierem. A Napsugárnál hét évig táncoltam, aztán tizenhét éves koromban a Maros Művészegyütteshez szegődtem, ahol öt évig voltam alkalmazott. Ezzel belekerültem a táncos "körforgásba". Már a napsugaras időszakban hívtak tanítani, három-négy évig tanítottam a Folk Center által működtetett marosvásárhelyi táncházban, akkoriban a művészeti líceummal szemben, ami jelenleg a dzsesszklubban működik. Abban az időben már majdnem minden táncoskolléga foglalkozott néptánctanítással. Ennek is köszönhető, hogy azóta több táncház létesült Marosvásárhelyen. Először Mezőbergenyében volt csoportom, utána Marosugrán rövid időre, azt követően kerültem Nyárádszeredába. A Bekecsnél Szabó Erikával kezdtük, akinek a férje nyárádszeredai volt. – A Bekecs néptáncegyüttes már létezett akkoriban. – Igen, a Bekecs együttest 1998-ban Veress Kálmán hozta létre. 2002-ig működött az ő vezetése alatt, utána Farkas Sándor vette át, aztán különböző okok miatt megszűnt a tevékenység, és 2007-től kezdtük újra az oktatást. Először a Bocskai István Elméleti Líceum tánccsoportjaként, a líceum diákjai táncoltak benne, a helyiek és a környékbeliek, egyesek lemorzsolódtak, mások bekapcsolódtak. A Bekecs nevet 2008- ban vettük fel. Felhívtam telefonon Veress Kálmánt, megkérdeztem, hogy beleegyezik-e, merthogy ezt a nevet ő találta ki. Beleegyezett. Az új Bekecs együttesnek nagyon kevés köze volt az előzőhöz, tulajdonképpen egy teljesen megfiatalított együttes jött létre ugyanazzal a névvel. Az együttesben jelenleg nyárádszeredai és környékebeli, marosvásárhelyi, sőt még gyergyói fiatalok is táncolnak. – Bekecs néptáncegyüttesről beszélünk, amelyben több csoport, több generáció táncol. – Jelenleg öt generáció táncol Nyárádszeredában, kétévente igyekeztünk újabb táncosnemzedéket indítani. Van egy játszóházunk, oda óvodáskorú gyermekek járnak, egy Morzsa-Bekecsünk, amely a harmadik–hetedik osztályosok generációját fogja át, van egy Apró-Bekecsünk, amelyben a hetedik–tizedik osztályosok, a Kis-Bekecsünk, amelyben a tizenegy–tizenkettedik osztályosok és elsőéves egyetemisták, és van a Nagy Bekecs, amelyben a "vének", a 18-30 év közötti korosztály táncol, s amelyben én vagyok a legidősebb. – Adatközlő hagyományőrzők táncolnak-e a Bekecsben? – Nem sikerült őket bevonni. Azonban meg kell említenem, hogy a felsoroltakon kívül még van három csoportunk Nyárádszeredában. Kezdő tánccsoportokat indítottunk a líceumban és van egy felnőttcsoportunk is. Oda vártuk vissza a fiatal házasokat. Több-kevesebb sikerrel működik ez a csoport, ugyanis a családosok hobbiszinten művelik a táncot, nem profi együttesről van szó. Viszont a Nagy Bekecsben hivatásszerűen űzzük a táncot. Jelenleg 12 fiú és 13 lány tagja az együttesnek. – Rengeteg tánccsoportot említettél, jelenleg hányan kapcsolódtak be ebbe a mozgalomba? – Nyárádszeredában 170-en táncolnak az említett csoportokban, ehhez hozzáadódnak a környékbeliek is, pontosabban – egy község kivételével – az egész Nyárádmente. Ezeken a településeken a Nagy Bekecs 16 táncosa oktat néptáncot. Minden községben van legalább egy tánccsoportunk. Az is előfordul, hogy egy községben három tánccsoport működik, mert a községet életerős, nagyobb falvak alkotják. Ákosfalván például a községközpontban, Harasztkeréken és Székelyvajában van csoportunk. A község kilenc falujából ebbe a három faluba hozzák be a gyermekeket. Dózsa György községben két tánccsoport, Karácsonfalva községben három, Gálfalva községben két, Nyárádszeredában hét, Székelyberében két, Nyárádmagyaróson egy, Csíkfalva községben két, Nyárádremetén két, Koronkában két tánccsoport működik. Jedden, sajnos, már nincs akit oktatni. A Nyárádmentén összesen 800 gyermek részese a néptáncoktatásnak. – Kizárólag a néptáncoktatást vállalta fel a Bekecs, vagy a népi kultúra más szeletét is? – Nyárádszeredában nagyon fiatal, zsenge korú fiataloknak indítottunk népi hangszeres oktatást, a gyermekek hegedűn, citerán és furulyán tanulnak játszani. A furulyásokat brácsára és bőgőre szeretnénk "áthangolni". Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen nagyszabású mozgalomnak saját zenekarra is szüksége van, legalább házi használatra. Valahol el kell kezdeni a népzeneoktatást is. Ebből Bartis Zoltán, a prímásunk veszi ki a részét, aki szárhegyi származású, de Vásárhelyre nősült, s az Üver zenekart vezeti. Ezzel a zenekarral léptünk fel a Felszállott a páva vetélkedőn is, ahol a legjobb határon túli előadó különdíjjal illettek. – Ha már a Pávánál tartunk, melyek voltak a Bekecs legemlékezetesebb és legnagyobb sikerei? – Móron volt egy olyan szabadtéri előadásunk, ahol tízezernél is többen voltak a közönség soraiban. Itt a Csík zenekarnak voltunk az "előzenekara". Számomra a Bekeccsel ez volt a legnagyobb élmény, hiszen óriási közönségnek táncolhattunk. A Páván tudtuk, hogy több mint egymillió ember néz a Duna tévében, de a teremben csak 200-an voltak. Az élő előadások nyújtják a legkiemelkedőbb élményt. Tavaly augusztus elsején is volt egy élménydús előadásunk, amikor a nyárádszeredai kistérségi napokon az Attila Fiai társulattal az István, a király című rockoperából adtunk elő részleteket. Egyedi élmény volt. Jó hír, hogy május 27-ére Szovátára hívták meg őket, s ott is lesz közös előadásunk. Élőben hallani a nagy slágereket az eredeti előadókkal s az előadás részesének lenni nagyon intenzív, nagy élmény. – Évente hány kiszállást, turnét, fellépést vállal az együttes? – Tavaly nyolcvan előadásunk volt. Ahogy telnek az évek, egyre több előadásunk van. A Páva előtt körülbelül 65 volt, viszont az ott elért sikernek köszönhetően még tíz előadásunk volt. Azt gondolom, hogy a népszerűségünk inkább annak köszönhető, hogy sohasem csalódott bennünk a közönség, s emiatt hívnak vissza. Lépésről lépésre építettük ezt az együttest, s kialakítottuk a kapcsolatrendszerünket. Az együttesnek hat saját nagy műsora született. A Hamupipőke előadásunkkal megfordultunk Budapesten a Hagyományok Házában, Kolozsváron a Magyar Operában, Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban és több kisebb településen is Maros megyében. Marosvásárhelyen március 30- án 10 órától láthatja a közönség az utolsó előadást a Maros Művészegyüttes termében. A Hagyatékok folklórműsorunk több mint 100 előadást ért meg, amit Erdélyben és Magyarországon színházakban, szabadtéri színpadokon és kisebb művelődési házakban adtunk elő. – Mit táncol szívesen a Bekecs? – Néptáncot. Olyan tág a paletta! Minden táncnak megvan a maga szépsége és különlegessége. Minél jobban belemélyülünk, minél részletesebben tanuljuk meg, annál inkább rájövünk, hogy mit miért és hogyan kell táncolni. A néptánckutatás olyan szakaszba jutott, hogy egy táncról nem azt jelentjük ki, hogy ez kalotaszegi tánc, hanem megnevezzük a falut és az adatközlőt. Például Bogártelkéről a Poncsa tánca. A készülő új műsorunkban a táncosok stílusát, karakterét mutatjuk be, s próbálunk rájönni az összefüggésekre, mitől is egyedi az adatközlő tánca. Nem imitációról van szó, hanem a táncfolyamat miértjeit próbáljuk megérteni. Sokan kiemelik a gesztusokat, de ezen túlmenően sok olyan apróság van, amire érdemes odafigyelni. A színpadi néptánc fejlődésének folyamata végig követhető, ez letisztulóban van, s ebben próbáljuk mélyebbre ásni magunkat. Itt tart a néptáncvilág. Vannak, akik nem ezt művelik, a román együttesek teljesen másként táncolnak, mint mi. – Ejtsünk szót az együttesek finanszírozásáról. Ki támogatja a Bekecs együttest? – 2009-ben létrehoztuk a Bekecs Táncegyesületet, jogilag ez a működési keretünk. Próbálunk több lábon állni. Biztos támogatónk a nyárádszeredai önkormányzat, a költségvetésünk 15 százalékát biztosítja. A többi kialakul. A nyárádmenti polgármesteri hivatalok pártfogolnak még, velük szerződést kötöttünk a táncoktatásra vonatkozóan, ez részleges támogatás. Ezenkívül vannak a pályázatok. Leveleket is írunk, tavaly a magyarországi nemzetpolitikáért felelős államtitkárságnak és a kultúráért felelős államtitkárságnak írtunk. Pozitív volt a válaszuk, segítettek bennünket. Nagy álom válna valóra, ha biztosítanák a költségvetésünket. Hosszú távon ez lenne a jövő. El kellene különítsük az oktatási programunkat a Nagy Bekecsétől. Ez utóbbi valószínűleg hamarosan különálló intézmény lesz, az ügyintézés folyamatban van. Az oktatási rész további támogatására is nagy szükség lenne. Ezért kéréssel fordultam a megyéhez, de a törvények nem teszik lehetővé a támogatást. A román tanügyi törvény szerint csak heti egy órában oktathatunk néptáncot, s azt is csak hetedik osztályig. Heti egy órában nem lehet minőségi művészeti oktatást végezni. Minden egyes új szakág bevezetéséért nagy harcot kell vívni. Azt próbáljuk, hogy a harminc csoporttal működő oktatási rendszerünk működtetését a magyarországi oktatási rendszer mintájára szervezzük meg. Azt szeretnénk, ha az egész átlátható lenne, leszögeznénk, mit tanítunk, hogy tanítjuk, és milyen módszer szerint. – Most is kiszállásra készül az együttes… – Igen, Dubajba, fesztiválra. De erről majd akkor beszélünk, amikor hazaérkeztünk. Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 15.Ünnepi rendezvények HáromszékenSepsiszentgyörgyön ma a Zathureczky Berta Idősek Otthonában 9 órától Rab Sándor tanár Gábor Áron címmel tart történelmi előadást; megemlékezések 10 órától az Olt utca 16. szám alatt Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál és az őrkői Váradi–Bartalis-vesztőhelynél – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola gimnazistái és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói; 11 órától a Csíki negyedi Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobornál – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Lábas Háznál a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól az Erzsébet parkban gróf Mikó Imre szobránál – közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium diákjai, a szemerjai csata emlékművénél – közreműködnek a Gulliver Óvoda gyermekei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén található Gábor Áron-emléktáblánál – közreműködnek a Kós Károly Szakképző Líceum tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól a Malomgát utcában Incze Dániel kopjafás sírhelyénél – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kónya Ádám Művelődési Háznál álló Kossuth Lajos-szobornál; 14 órától a Váradi József Általános Iskola udvarán levő Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói, az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművénél – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15 órától indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától – közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub, a Vadon Egyesület, az Étfalvi Szász Band ’93 Fúvószenekar és Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – és az eprestetői csata emlékművétől – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – az új főtérre; 15.30-tól megemlékezés az Erzsébet parki 1848–49-es honvédemlékműnél; 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, beszédet mond Antal Árpád polgármester – műsorvezető: Nagy-Kopeczky Kristóf, közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok, Nemes Levente színművész, Stekbauer-Hanzi Réka, Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, az EMI által szervezett szónokverseny nyertese, Bartos Barna, Filip Zsombor, Opra Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjai, áldást mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Fellépnek: a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (karvezető: Maksai József), a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda (Jakab Árpád), a Pro Musica Kamarakórus, a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Jubilate Deo Evangélikus Vegyes Kórus (Pál Gecse Mihály), a Kriza János Unitárius Vegyes Kar (Karácsony Gabriella), a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar (Dombora Anna), a Református Kollégium Refsonor diákkórusa (Szilágyi Andrea), a Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa (Szőcs Dániel), a Laudate Kamarakórus (Lőfi Gellért), az Őszirózsa Dalkör (Venczel Anna). Szotyorban ma 12 órától a református temetőkertben koszorúzás a kőtömbös kopjafánál. Kilyénben ma 11 órától a református templomnál koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél. Kézdivásárhelyen ma 9 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, ünnepi műsor a Református Kollégium és a mezőtúri diákok és tanárok, valamint a helyi és a mezőtúri református gyülekezeti tagok részvételével; 9.45-től megemlékezés Bem József szobránál – közreműködnek az Apor Péter Szaklíceum tanulói és a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, ünnepi szónok Kiss Renáta; 10 órától ünnepi műsor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a szobornál, Turóczi Mózes sírhelyénél és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákjainak A tűz márciusa című zenés-verses irodalmi összeállítása; 10.30-tól koszorúzás a Szacsvay János-domborműnél és a Kossuth Lajos-szobornál, megemlékezés a Hősök emlékművénél – beszédet mond Vasas István, a mezőtúri Református Kollégium főigazgatója – és a Turóczi-szobornál – énekel az iskola kórusa, szaval Fazakas Anita és Jánosi Zsolt; 10.40-től a Molnár Józsiás-mauzóleumnál a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ünnepi műsora és koszorúzás; 11 órától gyülekező és az iskolások felvonulása; 11.15-től a lovas huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulása; 12 órától kezdődik a Gábor Áron téren az ünnepi műsor – közreműködik a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a Református Kollégium zenekara és diákjai, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba testvér, ferences szerzetes, Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Terézváros díszpolgára, Márdirosz Ágnes és Puskás László, a Csíki Játékszín színművészei, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere, a Cantus Kamarakórus, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola diákja, áldást mond ft. Vargha Béla főesperes és Beder Imre lelkipásztor; 18.30-tól a Vigadó Művelődési Ház Galériában A mi március 15-énk fotókiállítás; 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Hozzád, hazám, most verset írnék! című ünnepi előadás Markó Béla, Fekete Vince, Dimény-Haszmann Árpád és Sántha Attila versei alapján – közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Snaps Band, a Voces női kar, a Perkő Néptáncegyüttes, Kolcsár József (Tamási Áron Színház), Kozma Attila, Márdirosz Ágnes, Puskás László (Csíki Játékszín), Kreiter Helga (Nagy István Művészeti Líceum), Bakó-Fazakas Vajk, Biszak Beáta (Minisnaps), Nagy-Babos Tamás versét elmondja Rancz-Gyárfás Hanna (Macskakő színjátszó csoport), rendező: Lung László Zsolt. Kovásznán ma a városközpontban 14 órától a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődik, amely a Dózsa György utcából indul, innen az ünneplők a központban felállított szabadtéri színpadhoz vonulnak, majd a műsor végeztével koszorúzás a belvárosi református templom kertjében, az 1848-as emlékműnél. 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban kerül sor az 1848-as forradalom emlékére szervezett gálaműsorra, amelyen közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (Orbán Balázs-iskola) Recefice néptánccsoportja, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta tánccsoportja, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada irodalmi összeállítással, a Tiszta Szív Kórus, a PinceBand zenekar, valamint bemutatkozik a szavalóverseny első három helyezettje és a szónoklatverseny Pro Csoma-díjazottja. Baróton ma 14 órától a véczeri emlékműnél beszédet mondanak a politikai pártok és szervezetek képviselői – közreműködik az ürmösi unitárius egyházközség dalárdája, áldást mond Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész; 15.30-tól felvonul a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki huszárcsapata, a Csala Kürtje fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport; 16 órától a Diákdomb előtt lesz megemlékezés – közreműködik a baróti Rozmaring kórus, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai és diákjai, beszédet mond Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László történész; 19 órától ünnepi műsor a városi művelődési házban A nemzet szolgálatában címmel – fellép a Transylmania zenekar, a Gyöngyharmat gyermekkórus, a Kormos Néptánccsoport és a Wesselényi Miklós Kórus. Ma Martonfalván 8.30-tól, Bélafalván 9 órától a Tuzson János-emlékplakettnél; Szentkatolnán9.30-tól, Gidófalván, Kökösben, Sepsibodokon, Sepsibükszádon, Zágonban, Köpecen, Magyarhermányban, Kisbaconban, Szárazajtán, Bardocon, Dálnokban, Székelyszáldobosonés Lisznyóban 11 órától, Albisban, Étfalván és Bikfalván 12 órától, Papolcon 14 órától, Szentivánlaborfalván 15 órától, Olaszteleken 16 órától, Hidvégen 16.30-tól, Ikafalván, Bodosban,Uzonban és Fotosmartonoson 17 órától, Erdőfülében 19 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a templomban; Bereckben 11 órától, Kommandón és Árkoson 12 órától, Zabolán12, 16 és 16.30-tól, Rétyen 13 órától a központban; Felsőcsernátonban és Kézdialmáson 10 órától, Alsócsernátonban és Kézdiszentkereszten 14 órától, Gelencén 15 órától a hősök emlékművénél; Mikóújfaluban 11 órától a kultúrotthon nagytermében ünnepi előadás; Nagybaconban 11 órától a művelődési háznál, 11.30-tól a ’48-as kopjafánál (felvonulás az iskolától), Illyefalván 12 órától a kultúrházban és a központban iskolások műsora és koszorúzás; Kálnokon 12 órától emlékünnepség; Bölönben 12 órától a Bölöni Farkas Sándor-szobornál; Kurtapatakon 14 órától a millecentenáriumi kopjafánál; Kézdiszárazpatakon 15 órától a kultúrotthonban; Kézdiszentléleken 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz ünnepi megemlékezés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 26.Tényfeltárás igencsak „átlátszóan”Az erdélyi magyar egyházi, oktatási és civil szférának nyújtott magyarországi támogatások „leleplezésével” igyekszik az Orbán-kormány és annak nemzetpolitikája ellen hergelni az adófizetőket az RMDSZ-közeli média. A romániai magyar parlamenti párt, az RMDSZ közvetlen irányítása alá tartozó Transindex.ro (az Index.hu erdélyi pandanja) köreiből formailag kivált Sipos Zoltán kolozsvári újságíró az ugyancsak magyarországi Átlátszó.hu „tényfeltáró portál” erdélyi különítményeseként működteti az Átlátszó Erdély című blogot, amelyen gyakran jelennek meg az RMDSZ ellenzékét lejáratni próbáló összeállítások. Ritkábban olyan anyagok is, amelyek a párton belül dizgráciába esett vagy épp meggyengíteni akart politikusok viselt dolgait, múltját feszegetik. A Maszol.ro és a Transindex.ro portálokon kívül az erdely.atlatszo.hu-nak is feladata az, hogy a magyar polgári kormányt üsse. Messzire vezetne annak elemzése, hogy éppen milyen érdekek mentén kell uszítani a magyarországi adófizetőket és a határon túli magyarokat az Orbán-kormány ellen. Maradjunk csak a legfrissebb példánál. Miközben az anyaországi balliberális média a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak pénzgazdálkodását firtatva próbálja fölhergelni a közvéleményt, nyomban megjelent az erdélyi tulipános sajtóban is a „szörnyű hír”: jó néhány erdélyi szervezet is kapott támogatást az MNB egyik alapítványától, és horribile dictu: nincs köztük az RMDSZ! Az Átlátszó Erdély előbb azzal kelt hangulatot az MNB és alapítványai ellen, hogy „a magyarországi médiában érthető módon a legnagyobb visszhangot az kapta, hogy például a vs.hu portált kiadó cégcsoport, a New Wave összesen kis híján 650 millió forintot kapott az MNB alapítványaitól, az Eiffel Palace-t felújító cég 103 millió forint támogatásban részesült, vagy például Matolcsy titkárnőjének Matolcsyról írt könyve kiadására és fordítására elképesztően sok pénzt ítéltek meg”. A pesti bulvármédiából átmásolt mondatot még annyival sem volt képes kiegészíteni az „erdélyi szerkesztő”, hogy megmagyarázza: ki az a Matolcsy és mi az az Eiffel Palace. Ám rögtön azzal folytatja, hogy az MNB (amelynek ez a bizonyos Matolcsy György az elnöke) a határon túli támogatások kezelésére létrehozott Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítványa révén több százezer euróval támogatta a Sapientia-EMTE-t, a Partiumi Keresztény Egyetemet, valamint az Erdélyi Református Egyházkerületet. Ami nyilván ugyanolyan „botrány”, mint amilyen a „Matolcsy titkárnőjének” könyvére adott kiadói támogatás odaítélése… Sipos cikkében tételesen szerepelnek azok a – valójában – szerény összegek, amelyek java része a román állam által egyáltalán nem támogatott erdélyi magyar oktatási intézményeinknek jutottak, de még az Erdélyi Református Egyházkerületnek megítélt ötvenmillió forint is oktatásfejlesztési programok támogatására érkezett, nem pedig papi fizetésekre. Egyértelmű, hogy az erdélyi magyar felső- és közoktatásra szánt támogatásokkal az a baj, hogy azok nem az RMDSZ-en keresztül jutnak el a címzettekhez… A helyesírásra nem sokat adó portálon megjelent egy táblázat is a „húsz, legnagyobb összegű támogatásban részesült, erdélyi programmal pályázó és/vagy erdélyi szervezet a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány (PADOC) által közzétett szerződéslista alapján, 2014. július 15. és 2016. március 31. között.” Ebből kiderül, hogy a „botrányosan” kedvezményezett szervezetek között olyanok is vannak, mint a Kallós Zoltán Alapítvány, Római Katolikus Egyetemi Lelkészség Egyesület, a Teodidaktos Humanitárius Alapítvány, a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány, Bartók Béla Alapítvány. Pfúj! A közzétett listán néhány kevésbé ismert, titokzatos intézmény szerepel kisebb összegekkel, de azokat a cikkíró nem emeli ki, mert lehet, hogy mögöttük az RMDSZ és annak vezetői, politikusai, aktivistái bújnak meg, hiszen köztudott: a romániai magyar civil szféra nagyrészt ennek a pártnak a vazallusa. Számtalan példa igazolja az elmúlt évekből, hogy a „civileknek” szánt magyarországi vagy romániai támogatások jó része végül az RMDSZ köreiben és zsebeiben landolt. A „nagy leleplezés” azzal zárul, hogy a PADOC – eléggé el nem ítélhető módon – 49 ezer eurót adott az RMDSZ-től független Magyar Ifjúsági Tanácsnak és a Pro Minoritate Alapítványnak 2014-2015-ben, hogy megszervezzék a tusványosi szabadegyetemet és diáktábort. Helyben vagyunk… A nagy tényfeltáró-leleplező cikk közepén pedig ott virít vörös betűkkel: „Adományozd a jövedelemadód 2%-át az Átlátszó Erdély Egyesületnek!” Ezek után? R. Balogh Mihály itthon.ma//szerintunk 2016. június 27.Cserkészavatás és főzőverseny ( Gelencei falunapok)Szombaton és vasárnap tizenhetedik alkalommal tartottak falunapokat Gelencén. Az ünneplők egészségügyi ellátásáról a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület munkatársai gondoskodtak. A faluünnepre Nagybánhegyes testvértelepülés héttagú küldöttsége Farkas Sándor polgármester vezetésével érkezett. Tegnap a Bereczi István plébános által celebrált ünnepi szentmisét követően a cserkészek fogadalomtételére került sor (felvételünk). A 41. számú Nagyboldogasszony Cserkészcsapat tagjai megújították fogadalmukat, illetve letették a cserkészesküt Ilyés Botond cserkészparancsnok előtt. A cserkészavatás után a szentmise résztvevői, élükön a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja mazsorettcsapatával és fúvószenekarával a Jancsó Benedek-iskola melletti térre vonultak, ahol Cseh József polgármester megnyitotta a rendezvényt és köszöntötte a testvértelepülés küldöttségét, illetve a megjelenteket. A művelődési otthon udvarán megtartott főzőversenyre hét helybeli csapat nevezett be. Különlegességnek számított a négyméteres feltűrt túrós puliszka, amelyet Kerekes Imre, Bálint Hunor, Lukács László és Fejér Attila készített el, s a főzőversenyt öttagú zsűri értékelte. Első díjban a Gelencei Állattartó Egyesület részesült, a második helyen a községháza csapata, a harmadik helyen pedig a Gelencei Erdészek csapata végzett. Két különdíjat is kiosztottak: a Lila Akác Egyesületnek (hagyományos recept szerint készített tésztákkal neveztek be), valamint Tamás Sándor és csapatának (a régi és az új tanácstagok képviseletében). Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 18.Magyar Örökség tábor BarótonHagyományaink, történelmünk útjain Lezajlott Baróton, Erdővidék Múzeumának udvarán a Magyar Örökség elnevezésű honismereti szabadegyetem és tábor. A harmadik alkalommal megszervezett rendezvény csütörtöki megnyitóján Demeter László, a múzeum igazgatója köszöntötte a vendégeket, az előadások meghallgatására érkezetteket. Elmondta: ez a tábor némileg folyománya az évekkel korábban Erdővidék településein hat alkalommal megrendezett Középkori- és Reneszánsz Napoknak, azzal a különbséggel, hogy azokon több volt a szórakoztató jellegű rendezvény, itt azonban a tudományos népszerűsítő előadások kaptak nagyobb teret. Ennek, mint hangsúlyozta, oka is van, hiszen a tudományos munkásságnak nagy múltja van Erdővidéken. Az erdővidéki „nagyok” szellemében Erdővidék ugyanis amellett, hogy természeti értékekben, kulturális örökségben gazdag vidék, számos tudós embert, írót, művészt, katonát, történészt adott a magyarságnak. Megemlítette a Bardocon született Benkő Józsefet mint Erdély egyik legjelentősebb tudósát, az Olaszteleken született Hermányi Dienes Józsefet, aztán az író és utazó Bölöni Farkas Sándort, a valamikori Magyarországon a legnépszerűbb írók közé tartozó Benedek Eleket és Gaál Mózest, a Széken született, de köpeci felmenőkkel rendelkező, és aztán Köpecen is élt Keöpeczi Sebestyén Józsefet, Románia címerének megalkotóját, akik szellemiségükkel, munkásságukkal mindannyian a fejlődést, hazájuk haladását segítették. – A múltunk tehát kötelez – emelte ki –, ezért is rendezzük ezt a tábort, de azt se felejtsük el, hogy Székelyföld két legrégebbi települése is Erdővidéken van. Miklósvár öt éve ünnepelte első írásos említésének 800. évfordulóját, nyolc év múlva Barót következik. Erre az eseményre is méltóképpen hangolódnunk kell” – emlékeztetett. A megjelenteket a Lázár-Kiss Barna polgármester, a helyi tanács és a maga nevében is köszöntő Szakács László, Barót alpolgármestere is kitért a település csaknem nyolc évszázados múltjának jelentőségére, amelyre, mint fogalmazott, büszke a város, ugyanakkor úgy értékelte, megtiszteltetés a polgármesteri hivatal számára, hogy támogatója lehet a Magyar Örökség tábornak. A megnyitón az eredeti terv szerint részt vett volna Mongólia magyarországi nagykövete is, ám végül sem ő, sem a többi mongol meghívott nem tudott eljönni. Pásztorbotoktól a táltosokig A megnyitó után rögtön kezdődött is az első előadás, amelyet Salló Szilárd Székelyudvarhelyi néprajzkutató tartott a Csíki Székely Múzeum gyűjteményében található faragott pásztorbotokról. Százegy ilyen botot őriznek a múzeumban – tudtuk meg –, amelyek 1818 és 1981 között készültek. „Legtöbbjének, a rajtuk található felirat szerint, magyar pásztor volt a készítője” – mondta az előadó, aki aztán részletesen mesélt a hallgatóságnak a pásztorbotok alakjairól, a rajtuk található mintákról, díszítőelemekről és a díszítési technikákról is. Ezután Harangozó Imre magyarországi néprajzkutató előadása következett, majd Benedek Dezső, Amerikában élő nyelvész, antropológus és Dáné Melinda Csilla Kolozsvári gyógypedagógus bilincselték le a hallgatóságot a táltosokról, sámánokról, „látó” emberekről tartott előadásukkal. Benedek Dezső professzor már tartott előadást Baróton: négy évig egy kőkorszaki búvártörzzsel élt együtt egy Csendes-óceáni szigeten, ezúttal is az ott tapasztaltakról, az ott élő sámánok erejéről, tudásáról beszélt. Dáné Melinda személyes élményeit osztotta meg a hallgatósággal: többször előre megálmodott dolgokat, amik aztán meg is történtek vele, de arról is beszélt, mi a teendőnk, ha gyermekünk lát vagy érez valamit, amit mi nem. „Támogassuk abban, amit észlelnek, hiszen ők sokkal nyitottabbak, sokkal közelebb állnak a természethez vagy Istenhez vagy a mindenütt jelenlévőhöz” – vélekedett. Kis kézművesek a múzeum udvarán Csütörtökön és pénteken délelőtt is kézműves tevékenységeknek adott otthont a múzeum: a kicsik arcukon látható örömmel, kíváncsisággal agyagoztak, nemezeltek, bútort festettek, vagy éppen a rovásírást tanulták. Hoffmann Edit, Nagy Adél és Tordai Iluska türelemmel irányították őket, a foglalkozás végén pedig mindannyian büszkén mutatták fel munkájuk végeredményeit: a nemezből készült tarisznyákat, rajtuk a csodaszarvassal, a megfestett, erdővidéki virágmintákkal díszített falapokat, az agyagból készült kóborszekeret, egyebeket. A még csak diák Nagy Alpárnak is akadt dolga, sokan kipróbálták ugyanis, milyen, ha rovásírással kell kitölteni egy keresztrejtvényt, ő segített eligazodni az érdeklődőknek a rovásbetűk érdekes birodalmában. Anonymustól Mongóliáig A péntek délután a barótiak által már szintén ismerősként üdvözölt Macalik Ernő biológus előadásával kezdődött, majd dr. Darkó Jenő történész Anonymus művéről, a Gesta Hungarorumról beszélt. „A geszta szó arra utal, hogy Anonymus milyen elbeszélő műfaj szerint írta meg a magyarok történetét. Anonymus nem a magyarok viselt dolgait írja le, hanem egyetlenegy momentumról, a honfoglalásról beszél, ami ebben az esetben az őshaza, Szkütia elhagyását jelenti, majd az újhaza elfoglalását, ami jogos örökség, mert az Árpádok dinasztiája Atilla hun királytól származik, és Árpád csak az örökségéért jött. Ha ezt valaki nem fogadja el, nem érti meg, akkor nincs, miért elolvasnia Anonymust!” – mondta többek között. Ezután, már estébe nyúlóan, dr. Obrusánszky Borbála kiállítása nyílt meg a múzeum Kászoni Gáspár Termében: az ismert orientalista húsz éve járja Mongóliát, a kiállításon személyes gyűjteményét, a mongol nép történetével kapcsolatos tárgyait mutatta be, fotókon pedig a mongóliai Gol Mod 2 hun királysírok feltárásainak részleteit. A nap filmvetítéssel ért véget. A szombati nap már inkább a szórakozásé volt: a Székelyudvarhelyi Arany Griff Rend tagjai öltöztek be páncélba, és mutattak be középkori harci jeleneteket, de előbb reneszánsz táncokkal kezdték, azokat természetesen könnyebb viseletben. Délután újabb előadások zajlottak, azokra és a többi előadáson elhangzottakra is visszatérünk lapunk hasábjain. Böjte Ferenc Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. augusztus 2.300 fellépő a székely- mezőségi táncosok találkozójánMezőbergenyében székely-mezőségi táncosok találkozóját tartották, ami hagyományteremtő rendezvény kíván lenni e térségben. A változatos és jó hangulatú találkozót a Kincsásó Egyesület szervezte, ahol a térség néptánccsoportjait és a testvértelepülés Kisgyőr együttesét vonultatták fel. Az elmúlt hét végén zajló rendezvény péntek este kezdődött, amikor a helyi kultúrotthonba táncházba sereglettek a táncosok és tánckedvelők. A fergeteges táncház és szórakoztató tánctanulás a rendkívül mozgalmas szombatba torkollott, délelőtt 10 órakor újrakezdték a táncoktatást, ami délután folytatódott. A szombat estét a Bekecs Néptáncegyüttes fellépése tette feledhetetlenné, majd ismét táncház következett, megtelt a művelődési ház előtti tér, s szilaj mulatság kerekedett az óvoda előtt újonnan felállított szabadtéri színpadon. Vasárnap délelőtt a találkozó résztvevői istentiszteleten vettek részt, majd délben ismét benépesedett a szabadtéri színpad környéke. A kánikulai melegben, a tűző napról menekülve, sörsátrak árnyékában várták a műsor kezdetét. A fellépők ez alkalommal sem okoztak csalódást, hiszen Bartis Zoltán és bandája, azaz az Üver zenekar muzsikájára fürge lábak pezsgő tánca következett. A fellépések előtt Gálfi Gizellát, a Kincsásó Egyesület titkárát kértük, összegezze a rendezvény történéseit, s ossza meg olvasóinkkal, miért is fontos ez a találkozó. – Tizenkét együttest hívtunk meg a Székely-Mezőségről és a magyarországi Kisgyőrből. Eljött a csíkszentmártoni Cserebojtos, a holtmarosi táncegyüttes, a marosszentkirályi Vadrózsa, a mezőmadarasi Árvalányhaj, a mezőbándi Csipkebogyó, a csittszentiváni néptánccsoport, a szabédi Fürge Lábak, a helyiek közül pedig a Kincsásó Egyesület kis- és nagycsoportja. Ha csoportonként átlagban 20 fellépőt számolunk, érzékelhető, milyen népes seregszemléről beszélünk. Mi, szervezők úgy számoltuk, hogy 300 fellépő táncos, muzsikus, vendég vett részt a rendezvényen. A legfontosabb, hogy a gyermekek, a fiatalok megtanulják, műveljék és szeressék elődeik tánckultúráját. Ezért vállaljuk fel a szervezést, hogy az ifjúságban kialakuljon a hagyományos népi kultúra művelése iránti igény, hogy ezt sajátjának érezze, hogy a következő generációknak is átörökíthessék. A meghívott zenészek – a Csíkszeredaiak, az Üver – minőségi élőmuzsikát szolgáltattak. A találkozó táncoktatói is elismert személyiségek, a Maros Művészegyüttes tagjai: Kásler Magdi, Farkas Sándor Csaba. De a fiatal tehetségek is felnövekvőben vannak, itt a helyi Gagyi Lorándot (aki a Napsugárban táncol) vagy Bende Szendét említem – mondta Gálfi Gizella. A falu életében e rendezvény – amely a szervezőkön túlmenően gyermekeket, fiatalokat, szülőket, egyházat megmozgatott – jó kezdet volt a hagyományteremtésre. A szervezők ezért is leltek nagylelkű – a mezőpaniti helyi tanács, a Magyar Művészeti Akadémia, a mezőbergenyei református egyházközség, a TimKo pékség – támogatókra. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 25.Marosludasi Magyar NapokSzeptember 2-4. között szervezik meg a Marosludasi Magyar Napokat. Pénteken 19 órától borkóstoló és táncház lesz a Jumbo étteremben. Zenél Kicsi és bandája, táncoktatók Kásler Magdi és Farkas Sándor. Szombaton 10 órától asztalitenisz- és teniszbajnokság, 15 órától focibajnokság lesz. Délután 5 órától Marosludas régi fényképeiből nyílik kiállítás, 18 órától filmvetítés lesz a művelődési otthonban. 20 órától ifipartira hívják a fiatalokat a líceum éttermébe. Vasárnap az andrássytelepi volt Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán gulyásfőző verseny lesz, gyermekeknek kézműves- foglalkozás. A 14 órakor kezdődő műsor fellépői: a Budapesti Operett Voices Társulat, vendégművész Oszvald Marika, a Zenebona társulat, Szilágyi Sándor, a Titán, a Hajdina. A rendezvény szabadtéri magyar bállal zárul, zenél László István. Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 6.A Kolozsvári társasági egyesületekrőlKolozsváron már az 1830-as években léteztek különféle zártkörű vagy magánjellegű olvasóegyletek, könyvkereskedések, könyvkölcsönzők, melyek mind a szellemi élet utáni vágyakozást elégítették ki. Az ekkoriban alakult olvasóegyletek közül a legjelentősebbek: Könyvtári Egyesület, a Nőegylet (amelynek jóval szélesebb tevékenységi köre volt), a késő reformkorban létrejövő Reading Club és a Kolozsvári Olvasótársaság. A reformkori években alapították a város két kaszinóját is. Az egyik az 1833-ban létrejövő Kolozsvári Casino, melynek a kezdeményezője Bölöni Farkas Sándor volt, aki Nyugat-Európában és Észak-Amerikában tett utazásai során gazdag tapasztalatokat gyűjtve a városba hazaérkezvén Kendeffy Ádámmal és Béldi Ferenccel közösen nekifogtak a kaszinó megalapításához. Béldi Ferenc, az első gyűlésen mondta: „hogy több honfitársaival Kolozsvárott is egy casino létesítését óhajtván, melynek célja: a miveltebb társalkodás, nemzetiség előmozdítása, a közértelem és közérzés terjesztése.” A városban csak úgy emlegették, hogy az „úri casino”, mivel ide tömörült a nemesség jelentős része. Ennek ellenére a Kolozsvári Casino alapszabályai szerint az egyesületük mindenki számára nyitott volt. A taglistát figyelembe véve is jól kivehető, hogy a részvényesek egy részét a városi polgárság tette ki, (ekkoriban még Tauffer József is tagja volt a kaszinónak, a későbbiekben ő lesz a Polgári Társalkodó kezdeményezője), a másikat pedig a nemesi származásúak. FAZAKAS LÁSZLÓ Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 18.500 éves a reformáció A magyar unitárius egyházAz unitarizmus a reformáció radikális ágaként alakult ki Erdélyben. Reformátora és egyházalapítója Dávid Ferenc, aki nyugati tanulmányútjairól hazatérve kiváló elméjével, teológiai és egyházszervezési felkészültségével az erdélyi reformáció szolgálatába szegődött. Reformátori tevékenysége beilleszkedik az erdélyi reformáció fejlődéstörténetébe. Erdélyben először a lutheri reformáció vert gyökeret az 1540-es években, melyhez a szász közösség csatlakozott. 1557-ben Dávid Ferencet a magyar lutheránusok püspökévé választották. Az 1550-es évek végén a lutherinél radikálisabb helvét – sacramentarius – reformáció jelentkezett, a magyarság többsége a hitújulásnak ezt a formáját fogadta el. Ennek lett püspöke 1564-ben Dávid Ferenc. Az új vallási helyzetet fejezte ki az 1557. és 1564. évi tordai országgyűlés, midőn a reformáció lutheri és helvét irányát bevett vallásnak nyilvánította és követőinek szabad vallásgyakorlatot biztosított. Dávid Ferenc dogma- és egyházkritikájában a „semper reformada” – az állandó reformáció – elvét hirdette. A hitújítást nem tekintette befejezettnek a lutheri és helvét iránnyal, az általuk elért reformokat elégtelennek tartotta. A reformációt kívánta folytatni, midőn a Biblia alapján, az értelem segítségével vizsgálta a keresztény vallás dogmáit és tanításait. Ezekből csak azokat tartotta meg, amelyeknek bibliai alapjuk van, és az értelem által elfogadhatók, így a lényegében és személyében egy Isten lesz reformációjának alapállása és ismertetője. Dávid Ferenc tevékenységét a kolozsvári szószéken, hitvitákon, a gyulafehérvári fejedelmi udvarban és kiadványai útján fejtette ki. Nevéhez fűződik az 1568. évi híres erdélyi országgyűlési határozat előkészítése, amely a világon először addig sehol nem ismert mértékben foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot, pontosabban fogalmazva, a gyülekezetek számára a szabad lelkészválasztást. Az 1568. január 6-13. között, Tordán tartott országgyűlés vallásügyi határozata: „Urunk őfelsége miképpen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezött, azonképpen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik, hogy midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.” Mindez az egyetlen erdélyi alapítású magyar történelmi egyház állami elismeréséhez vezetett, ugyanakkor e törvénynek köszönhetően Erdély a korabeli vallásszabadság és felekezeti türelem földjévé vált, menedéket nyújtva az akkori Európa türelmetlenebb országaiból eretnekség vádjával elüldözötteknek is. A türelem hirdetése és gyakorlása azóta is kulcsfontosságú az unitáriusok számára. Az erdélyi ellenreformáció hajnalán az országgyűlés Dávid Ferencet hitújítás vádjával elítélte, és meghatározatlan idejű várfogságra ítélte. 1579 novemberében a dévai várbörtönben halt meg. Az 1570-es évek elejére Erdély legtöbb magyarok lakta falujában és városában otthonra talált az unitárius vallás. Az új hit Magyarországra is kisugárzott, nevezetesen az Alföldre, a Partiumra és Baranyára. Az erdélyi protestáns egyházszervezeti formát átvéve kormányzatunk zsinat-konzisztóriumi jellegű, ami azt jelenti, hogy az egyház kormányzása az 1579-ben megszervezett s 24 tagból álló consistorium feladata volt, élén a püspökkel. A Radecky Bálint püspök és munkatársai által 1626-ban összeállított első Egyházi rendtartás (Disciplina Ecclesiastica) szerint már intézményes formát öltött a Sancta Synodus Generalis, vagyis a Zsinat és a Generale Consistorium, azaz a Főtanács. A 18. század első felében ebből alakult ki az unitárius egyház mai központjának a csírája. Ez a központ az egész egyház ügyeinek az intézésével foglalkozik mind a mai napig, és élén egy vezető testület áll, amelynek Egyházi Képviselő Tanács a neve. Az ellenreformáció súlyos csapást mért a protestáns felekezetekre, különösen az unitárius egyházra. A kolozsvári unitárius egyházközség például elvesztette templomát (1716), iskoláját (1718) és más természetű javait. Mindez arra indította az unitárius főurakat, hogy az egyház jövőjének a biztosítása érdekében éppen ezt az egyházközséget erősítsék meg. Mivel a kolozsvári városi tanácsban az unitáriusok háttérbe szorultak, a kolozsvári unitárius egyházközség vette át az iskolai nevelés szellemi és anyagi támogatását. Amint már említettük, kulcsfontosságú volt ennek az egyházközségnek a megerősítése. Az unitárius főurak 1718-ban felhívást bocsátottak ki, amelyben adakozásra szólították fel az egyház híveit. Ennek a lépésnek egyházszervezeti jelentősége is volt: korábban az egyház kormányzásában a világiak nem vettek részt, ettől kezdve azonban az esperesek mellé világi felügyelő gondnokokat, a püspök mellé pedig két világi főgondnokot választottak. Ezzel az egyház belső szervezete megerősödött, és a kor viszonyainak megfelelően alakult. Mindennek ellenére a rekatolizáció következtében az unitárius egyházközségek és a hívek száma tovább csökkent. Ezek a támadások az egyház befelé fordulását eredményezték. A papság és a tanítók szorosabbra fűzték híveikkel a kapcsolatot, és a lelkigondozás korábban példátlan módon megerősödött. Az egyház továbbra is fenntartotta és táplálta a művelődési igényét. Ezt igazolja például az iskolák fejlesztése és a tehetséges ifjaknak továbbra is külföldi egyetemekre küldése. II. József uralkodása és az 1781- ben kiadott türelmi rendelet következtében egyházunk történetében a megújulás és a fejlődés korszaka kezdődött el. A cenzúra enyhülésével, 150 éves kényszerhallgatás után, 1778-ban végre megjelenhetett az első unitárius könyv Szentábrahámi Mihály: Summa Universae Theologiae Christianae Secundum Unitarius címmel. A hívek áldozatkészségéből mintegy 50 templom és iskola épült. A nagy építkezések mozgatója Lázár István püspök és Petrichevich Horváth Ferenc főgondnok volt. A kolozsvári főiskola mellett a 16. században alakult iskolák közül csak a tordai középfokú iskola és torockói partikula maradt fenn. Az egyház ama régi törekvése, hogy a Székelyföldön is létesítsenek középfokú iskolát, 1793-ban valósult meg, amikor a Homoródalmáson tartott zsinat elhatározta egy középfokú iskola felállítását Székelykeresztúron. A tordai és székelykeresztúri iskolák tehetséges tanulói Kolozsváron folytatták tanulmányaikat. Népiskola minden egyházközségben működött. Az 1785. évi Főtanács elrendelte, hogy minden egyházközségben keblitanácsot, azaz presbitériumot szervezzenek. Ez a világiakból álló testület a gyülekezet vezető és igazgató szerve lett. A 19. század elején egyre sürgetőbbé vált az oktatás megreformálása is. A tanügyi reformok Brassai Sámuel nevéhez fűződnek. Reformtervezetét az 1841-ben Korondon tartott zsinat elfogadta. Ennek értelmében az oktatás addigi latin nyelve helyett a magyart vezette be, az osztályrendszert a szakrendszerrel cserélték fel. Ezzel párhuzamosan felállították a nevelésügyi bizottságot is, amely szerv mind a mai napig működik. Ekkor kezdődik el az önálló intézményes lelkészképzés megszervezése is. 1845-ben a Főtanács elrendelte kétéves teológiai tanfolyam bevezetését azok számára, akik lelkészi pályára készülnek. Kriza János vezetésével 1847-ben indult a teológiai tanfolyam, amely a főiskola keretében a filozófiai kurzus elvégzése után következett. 1859-ben a kétéves teológiai tanfolyam időtartama három év lett. Egyházunk történetében fontos mozzanat volt az angol unitáriusokkal való kapcsolat felvétele 1821-ben, amely levelezéssel kezdődött, majd a kölcsönös látogatások megerősítették. Erre az időszakra tehető az amerikai unitáriusokkal való kapcsolatfelvétel is, amelyet Bölöni Farkas Sándor kezdeményezett 1831-ben, amikor az „új világban” járt. Európa történetében a 19. század eleje a forradalmak ideje. A magyar szabadságharc vívmányai közé sorolhatjuk a vallásügy korszerű rendezését és ezen belül az unitárius vallás törvényessé nyilvánítását Magyarországon. Ez a jog addig csak az erdélyi unitáriusokra korlátozódott. A szabadságharc leverését követően 12 évig tartó küzdelem kezdődött az abszolutizmussal szemben. AranyosrákosiSzékely Sándor püspök halála után, 1852-től a bécsi kormány kilenc évig nem engedte meg a püspökválasztó zsinat összehívását. Az egyház vezetését akkor Káli Nagy Elek főgondnok, Székely Mózes főjegyző-püspökhelyettes, Mikó Lőrincz főiskolai jogtanár és Fejér Márton ügyvéd vette át. Az abszolutizmus hanyatlását kihasználva az unitárius egyház 1861-ben Tordára püspökválasztó zsinatot hívott össze, amelyen Kriza Jánost választották meg főpásztornak. A kiegyezést követően hat évtizednyi szabad korszak következett egyházunkra, melyben az állam és az egyház közötti viszony megerősödött és egyházunk állami támogatást kapott. Kedvező körülmények között indulhatott meg az alkotómunka. 1861-ben Nagy Lajos tanár kezdeményezésére teológiai folyóiratot alapítottunk Keresztény Magvető címmel, amely az első ilyen jellegű vállalkozás volt Erdélyben. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig megjelenik a folyóirat. Egyházunk 1868-ban ünnepelte fennállásának 300. évfordulóját, és ez volt az első alkalom, hogy megemlékeztek az 1568-as tordai országgyűlésről és Dávid Ferenc egyházalapítóról. 1876-ban, Kriza halála után Ferencz Józsefet választották püspöknek. Az ő élete és munkássága összefonódott az egyház háromnegyed százados történetével. Püspöksége idején és közreműködésével alkották meg 1899, 1902 és 1904-ben az egyház zsinatpresbiteri rendszerű új szervezeti szabályzatát, és alakult át az egyházközségeiben és hívei adakozásából élő decentralizált egyházunk erős központi egyházzá. Ez az időszak kedvezett az unitárius eszmék szabad terjedésének. Ennek eredményeképpen több egyházközség alakult, főleg városon, Brassóban, Székelyudvarhelyen, Fogarason, Petrozsényban, Lupényban, Sepsiszentgyörgyön, Segesváron, Nagyenyeden. A budapesti egyházközség mellett más Királyhágón túli területeken is szerveződtek egyházközségek: Hódmező- vásárhelyen, Orosházán, Füzesgyarmaton, Dévaványán, Polgárdiban, Mezőberényben. Ezekből az egyházközségekből 1902-ben megalakult a Duna-Tiszamenti egyházkör. Bálint Benczédi Ferenc püspök (Folytatása következik) Népújság (Marosvásárhely) 2017. február 20.Buksa Éva-Mária újabb hőseiÁtadni a szikrát Jelenvaló múlt címmel a marosvásárhelyi Juventus Kiadónál jelent meg Buksa Éva-Mária magyartanár, író újabb könyve, amely a XIX. század három jeles erdélyi történelmi személyiségének – Bodor Péter, Bölöni Farkas Sándor, Orbán Balázs – dramatizált élettörténetét tartalmazza. A kötetet Sebestyén Spielmann Mihály történész ajánlotta a Deus Providebit Ház nagytermét kedden délután színültig megtöltő közönség figyelmébe. Szucher Ervin a kiadó nevében köszöntötte a szerzőt, aki harmadik hasonló jellegű kötetét mutatja be a diákszínjátszóknak szánt Történelmi színjátékok, históriák, Üzen a múlt után. Az új könyv, amelynek címe az is lehetne, hogy „jelent valló múlt”, azaz egy olyan múlt, amely megvallja a saját jelenét, és a miénkhez is van némi köze, három héroszról, hősről szól – kezdte méltatását Spielmann Mihály. Bár nagyon különböző személyiségek, a közös bennük az, hogy valamennyien a 19. században éltek, annak különböző korszakában. Közös vonást jelent székely eredetük is, Bodor Péter marosszéki, Bölöni Farkas Sándor erdővidéki, háromszéki, Orbán Balázs udvarhelyszéki székely. Mindhárman különböző világot képviselnek. Egyfelől Bodor Péter, a zseniális ezermester, aki mindig kívül kerül a történelem, a hatalom sáncain, a feltaláló, akinek nincs párja, nincs társa Erdélyben, a társadalom számkivetettje, akit egyetlen dolog, a feltalálás tud motiválni. Ha ez az út nem megy, marad a másik, a járhatatlan, a társadalom által elítélt, a csalás, hamisítás útja, de zsenialitását jelzi, hogy 1848–49-ben új típusú gyutacsot készít. Élete Pál-Antal Sándor kiváló történészt és a szépírókat is megihlette, neve Marosvásárhelyen a főtéri zenélő Bodor-kutat juttatja eszünkbe. A könyv másik hőse Bölöni Farkas Sándor, a világcsavargó, később művelődésszervező. Elindul Bölönből, s bár jelentéktelen kis állásokhoz jut Kolozsváron, ez elérhetővé teszi számára, hogy megismerje az erdélyi arisztokráciát. Egyikük társaságában utazik Nyugat-Európába, majd Amerikába. Mivel nyelveket tud, és jó a megfigyelőképessége, felfedezi a nyugati demokráciát. Ennek modelljét szeretné Erdélyben is megvalósítani, ami 1848-ig utópia marad. Bár könyveit ma újra kiadják, korának tragikus figurája marad, tevékenységét korlátozták, könyvét (Utazás Észak-Amerikában) betiltották. A harmadik színmű főhőse Orbán Balázs, a sikeres ember, akinek az élet mindent megadott. Bár számkivetettként élt egy ideig Keleten, nagyon sokat tanult, s az erdélyi ember vonzalma Kelet iránt az Utazás Keleten című könyvének is köszönhető. Hazatérése után 1859-től járta be a Székelyföld minden helységét, összegyűjtötte az írott dokumentumokat, és kikérdezte az értelmiségieket és az egyszerű embereket. Tette ezt annak ellenére, hogy az önkényuralom idején nem volt könnyű Erdélyben utazni. Az 1868-tól hat kötetben kiadott A Székelyföld leírása című munkájában azt a pillanatot, azt az Erdély-képet rögzíti, amikor a hagyományos világ bomlani kezd, és olyan szokásokat ír le, amit a húsz év múlva arra járó kutatók már nem találnak meg. Könyve sokáig a tiltott kötetek közé tartozott, és érdekességük, hogy az eredeti példányokban olvasható az előfizetők névsora is. A három hősről szóló három írást, A remények zátonyán, avagy a lángelme krónikája, az Új idők fuvallata és A székely lélek apostola, avagy küzdelem a jóért és igazságért dramatizált életképeknek nevezi a szerző. Buksa Éva-Mária olyan életképeket mutat be, amelyeket könnyen el tudunk képzelni, nagy erényük a közérthetőség, és a szerző színpadra álmodja őket. Nem világszínpadra, hanem iskolai színjátszóknak, amatőr együtteseknek szánja, amelyek manapság darabhiányban szenvednek. Van közöttük olyan, mint például a Bodor Péterről szóló, amelyet az erdőszentgyörgyi tanerők elő is adtak, s a bemutatón jelen volt a Bodor Péterről szóló életrajzi könyv szerzője, Pál-Antal Sándor is. A legendákat a szerző kibővíti, hősei életközelbe kerülnek, számunkra is megfoghatókká válnak, ami a szerző tehetségét dicséri – hangsúlyozta Spielmann Mihály. A szerző célja a hazafiságra nevelés. Buksa Éva-Mária bátran el meri mondani, hogy egy erdélyi tudatot szeretne kialakítani, amelyben fontos, hogy legyenek hőseink, támaszpontjaink, legyenek kisemberek is, akik együttesen ezt a tudatot elfogadhatóvá, ismerőssé teszik. Másfelől a beszédkultúrát szeretné csiszolni, beszélni tanítani a diákokat, amit manapság elhanyagolnak az iskolában. „Távoli rejtélyes múltunkat kutatva… korszakok, eszmék országútját bejárva érkeztem…” – kezdte mondanivalóját a szerző. Veretes szavaiból kiderült, hogy Buksa Éva-Mária az örök tanár, pedagógus marad. Aki tudja, hogy „történelmi- és művelődéstörténeti múltunk felelevenítése és őrzése identitástudatunkat erősíti”, és nemzeti közösségünkkel való azonosulásérzésünket fokozza. „Szellemi-kulturális örökségünk ismerete és – örök példaként világító – szellemi óriásaink életművének jövőbe mutató törekvései magyar közösségünk számára bátorítást, biztatást jelentenek”, és felcsillantják a jövőben való bizakodás reményét. Ars poeticája szerint a Jelen szolgálata és a Holnapért való tenni akarás és cselekvés – eszmei síkon – lelkesítő erőforrás és kötelesség. „Művelődéstörténeti gyökereink feltárása… olyan értékmentő törekvés, amely nemzeti öntudatunknak, önértékelésünknek és összetartozásunknak erősítését hivatott szolgálni, hogy mindannyian kultúránk őrei, ápolói legyünk! Emlékezni kötelesség és együtt emlékezni öröm!” – mondta a szerző, aki Müller Pétert idézve a szikrát szeretné átadni, ami az olvasóban kaphat lángra. Eddigi írásainak sikere a díjakon túl (EMKE-díj, a Magyar Írószövetség kiemelt elismerése) abban mérhető le, hogy első és második kötetéből több darabot színre vittek diákok és felnőttek, itthon és például Hollandiában is. A bemutató során Kilyén László és Korpos András színművészek adtak elő két jelenetet Bodor Péter és Bölöni Farkas Sándor dramatizált élettörténetéből. Aszalós Enikő zenetanárnő pedig Gounod Ave Maria áriáját énekelte. BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
